Borúra ború, s tán derű is egyszer

2011. március 30., szerda, Világfigyelő

A politikai élet alakulását idehaza, Romániában szag-közelből, odahaza, Magyarországon az átlagosnál közelebbről adatott megismernem. Láttam ezt is, láttam azt is, szinte mindent, amit ebben a műfajban ember elkövethet. Tényleg azt hittem, hogy meglepetés – legalábbis ebben – már nem érhet. Persze hogy tévedtem.

A kétszer négyéves mandátum első négy esztendeje után a nagyobbik kormányzó párt elnöke és egyben Magyarország miniszterelnöke beismerte, hogy elkúrta, elkúrták. A második négy év lejártával megsemmisítő vereséget szenvedtek a választásokon, ezt követően nem tehettek mást, mint beismerni.
Most jön az, amit először sikerült megtapasztalnom: a szavazók kétharmada számára nemkívánatos párt politikusai szűzleányt megszégyenítő ártatlansággal teszik közhírré — kétmandátumos, minősíthetetlen országvezetés után –, hogy a kevesebb mint egy éve kormányon lévő Fidesz–KDNP pártkoalíció tönkretette Magyarországot. Én láttam már környezetében mérvadó politikust, aki a saját pártja ellen kampányolt. Tucatszámra ismertem politikust, Nagyváradtól keletre és nyugatra, aki úgy tudott hazudni, hogy közben semmire sem gondolt. És láttam-ismertem olyant, aki magán- meg pártérdekből kiadósan lopott, Hegyeshalomtól nyugatra is. De olyan politikust, aki a magyarországi MSZP korifeusainak pimaszságán túltenne, soha. A baloldali újságírókról – nem bértollnokokról, újságírókról – annyit, hogy a választások előtt, már a Bajnai-kormány idején a nyilvánvalóan párt- és ország-kártékony Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről legtöbbjük alig ejtett bíráló szót. És mi történt a választások után? Az történt, hogy egymást túlharsogva hárították a felelősséget — nem a volt párt- és miniszterelnökre, hanem csak úgy, sörözgetősen, gyurcsányferire, jobb esetben gyurcsányferencre. Szóban és írásban, természetesen.
Dehogyis mondom, hogy a jelenlegi budapesti kormánykoalíció a csúcsok csúcsa, és most már álljon meg a fausti idő. Azt viszont mondom, meggyőződéssel mondom: nagy a tét, a rikácsolásnál többet érdemel.
Nem tudom, hogy a nemzetközi pénzvilággal ujjat húzó Orbán-politika teljes sikerrel jár-e.
Nem tudom, hogy a nemzetközi pénzvilág médiaimpériumával szemben miként fest a kormánystratégia.
Nem tudom, hogy a nemzetközi pénzvilág politikai össztüzét hogyan lehet viszonozni, illetve kivédeni.
Tudom viszont, hogy a nemzetközi pénzvilág politikusai és újságírói a kamatos kamatok hatalmával felvértezett profik, ha úgy tetszik, zsoldosok, és amit a jelenlegi magyar kormány elindított, az bizony egyfajta függetlenségi hadmozdulat, még akkor is, hogyha az ellendrukkerek röhögnek, vagy csak teszik magukat, hogy röhögnek rajta.
1711, 1849 és 1956 tudjuk, milyen volt.
2014 nem lehet másmilyen?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2011-03-30: Világfigyelő - :

Jobb idők várnak Líbiára

Ezzel az üzenettel nyitotta meg tegnap délután a Lon­donba összehívott nagyszabású nemzetközi Líbia-konferenciát David Cameron brit miniszterelnök. A rendezvényen 35 ország külügyminiszterei vesznek részt, valamint az ENSZ és a NATO főtitkára.
2011-03-30: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

Nem terveznek kormányátalakítást
Nem lesz kormányátalakítás – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a tegnapi Népszava azon írására reagálva, amely szerint több miniszter távozhat a kormányból. ,,A miniszterelnöknek semmilyen szándéka nincsen arra, hogy átalakítsa a kormányt, akár szerkezetileg, akár személyileg" – mondta Szijjártó Péter. A Népszava tegnapi számában azt írta: információik szerint a következő fél évben minden második jelenlegi miniszter távozhat a kormányból.