Nem terveznek kormányátalakítást
Nem lesz kormányátalakítás – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a tegnapi Népszava azon írására reagálva, amely szerint több miniszter távozhat a kormányból. ,,A miniszterelnöknek semmilyen szándéka nincsen arra, hogy átalakítsa a kormányt, akár szerkezetileg, akár személyileg" – mondta Szijjártó Péter. A Népszava tegnapi számában azt írta: információik szerint a következő fél évben minden második jelenlegi miniszter távozhat a kormányból.
Szaporodnak a gyanús ingatlanügyek
Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügye mellett további húsz, a honvédelmi tárcához köthető, 2002 és 2010 között történt gyanús ingatlanértékesítés áll vizsgálat alatt – ezt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentette be az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának ülésén. Hangsúlyozta: az eladott ingatlanok vevői között egykori miniszteri biztosok, volt államtitkárok és helyettes államtitkárok, továbbá magas beosztású katonai vezetők vannak. Budai Gyula azt mondta, az eddigi adatok alapján több mint 1 milliárd 113 millió forint összértékű ingatlanokat mindössze 315 millió forintért adtak el, így az államot jelentős kár érte. Juhász Gyula volt honvédelmi miniszter viszont azt állítja, törvényesen, szabályosan és etikusan folytak a lakáseladások a Honvédelmi Minisztériumnál, nem adtak el áron alul ingatlant az ő minisztersége alatt. A volt miniszter szerint nem vagyonvesztés, hanem -gyarapodás volt a minisztériumnál az elmúlt húsz évben, hiszen a haderőreform után megcsappant katonai létszám már nem indokolta azt a lakásmennyiséget, amely felett a HM rendelkezett.
Szlovákia kiadja Rohácot
Szlovákia kiadja Jozef Rohácot Magyarországnak – döntött tegnap a Nyitra Megyei Bíróság nyilvános ülésen. Az érintett a döntést azonnal megfellebbezte, így a végső szót a szlovák legfelsőbb bíróság fogja kimondani. Rohácot egy Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe február közepén Szlovákiában. A magyar hatóságok nem hozták nyilvánosságra, miért körözik Rohácot. A sajtóban megjelent értesülések szerint a szlovák férfinak köze lehet Fenyő János vállalkozó 1998. februári meggyilkolásához.
Még egy osztrák EP-képviselő lemondott
Lemondott egy osztrák európai parlamenti képviselő, aki egy osztrák lap szerint céges adósságai törlesztésére akarta felhasználni költségtérítési díját. Hella Ranner, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselője tagadta a Kurier lapban megjelent állításokat. Lemondását azzal indokolta, hogy minden idejét és erejét a vádaskodások megcáfolásának akarja szentelni. Ranner két héten belül már a második ÖVP-s európai parlamenti képviselő, aki lemond. Párttársa, Ernst Strasser volt belügyminiszter azután vált meg mandátumától, hogy – Adrian Severin román és egy finn EP-képviselővel együtt – lobbizási botrányba keveredett.
Újabb erős utórengés Japánban
Újabb erős utórengés rázta meg tegnap Japán katasztrófa sújtotta északkeleti részét. A Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű, helyi idő szerint este 8 óra előtt néhány perccel bekövetkezett földmozgás Tokióban is kilendítette a magasabb épületeket. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok, és egyelőre újabb áldozatokról vagy károkról sem érkezett jelentés a térségből, amelyben március 11-én hatalmas szökőár pusztított egy 9-es erősségű cunami nyomán. Nem jeleztek újabb károkat a Fukusima 1-es atomerőműből sem, amelyben 18 napja súlyos rongálást okozott az akkori katasztrófa.
Szíriában lemondott a kormány
Benyújtotta lemondását a Mohammed Nadzsi el-Otari vezette szíriai kormány tegnap, amit Bassár el-Aszad elnök elfogadott – jelentette a damaszkuszi állami televízió. Az ,,arab tavasz" szele Szíriát is elérte, a damaszkuszi kormány több hete tiltakozó megmozdulásokkal szembesül, amelyeket a biztonsági erők eddig könyörtelenül elfojtottak. A 2000 óta elnöki tisztséget viselő Bassár el-Aszad több intézkedést akar életbe léptetni a csaknem fél évszázada uralmon lévő rezsim megreformálása érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.