A vártnál nagyobb bevételt valósított meg 2010-ben Sepsiszentgyörgy: 91 millió lejjel számoltak a költségvetés tervezésekor, és 113,2 millió folyt be.
Ebből elköltöttek 110,4 milliót, 2,77 milliót pedig átutaltak 2011-re: lesz, hova tenni, hiszen sok munkálat folyik, és újakat is indítanak – mondta Antal Árpád polgármester. Bereczki Kinga MPP-s tanácstag a város adósságállományáról érdeklődött, erre kapásból csak azt a választ kapta, hogy kevesebb, mint volt, az építkezések nem hitelekből, hanem európai és kormánypénzekből folynak. Néhány perc múlva a könyvelőség közölte az adatokat is: 2008. június 1-jén, az új önkormányzat hivatalba lépésekor 5,9 millió lej volt a megyeszékhely adóssága, 2010. december 31-én pedig 3,9 millió. Az idén azonban újabb, kétmillió lejes kölcsönt vesznek fel az Európai Fejlesztési és Beruházási Banktól, ehhez már minden előkészület megtörtént, bár a pénzt nem akarják rögtön elkölteni, egy ideig hagyják kamatozni. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.