Állami lakásokat építenek Baróton

2007. október 17., szerda, Közélet

Az állami lakásügynökség két apró módosítással jóváhagyta a két baróti tömbház építésére vonatkozó elképzeléseket (kifogásolták, hogy liftet, illetve pincét terveztek bele), s szerződést kötött a polgármesteri hivatallal.

A buszállomás közelébe tervezett, tizenkét lakrészes, manzárdos tömbházak összértéke 6,3 millió lejre emelkedik, ebből önrészként egymilliót az önkormányzatnak kell vállalnia. Ennek az összegnek fejében a barótiaknak a víz és a villany bevezetését, a csatornázást, a parkosítást és a járdák kialakítását kell elvégezniük — tájékoztatott Nagy István polgármester. A munkálat odaítélésére várhatóan még idén sor kerül, az átadásra pedig a kivitelezési szerződés megkötésétől számított egy éven belül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2007-10-17: Közélet - Farkas Réka:

Romagondok

Le kellene váltani Florin Lepădatut, a prefektúra romákért felelős alkalmazottját, de nincs rá mód ― fejtette ki György Ervin kormánybiztos. Elégedetlen Lepădatu munkájával, semmi látszata nincs tevékenységének, s bár sok pályázati lehetőséget hirdetnek, hirdettek meg EU-s pénzalapokból a roma lakosság felzárkóztatására, a megyéből egyetlen iratcsomót sem állítottak össze, még tervek, elképzelések sem születtek.
2007-10-17: Közélet - Iochom István:

Tömbházak hőszigetelése önerőből

Kézdivásárhelyen ez idáig csak egyetlen tulajdonosi társulás alakult, ezért a lakók nem is pályázhattak a tömbházak külső hőszigetelésére. Tanácsüléseken is szóba került a kérdés, de hivatalos előrelépés nem történt.