Le kellene váltani Florin Lepădatut, a prefektúra romákért felelős alkalmazottját, de nincs rá mód ― fejtette ki György Ervin kormánybiztos. Elégedetlen Lepădatu munkájával, semmi látszata nincs tevékenységének, s bár sok pályázati lehetőséget hirdetnek, hirdettek meg EU-s pénzalapokból a roma lakosság felzárkóztatására, a megyéből egyetlen iratcsomót sem állítottak össze, még tervek, elképzelések sem születtek.
A prefektus elmondta, tehetetlen, a tisztségre csak roma származású, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyt vehetnek fel, s eddig egyetlen ilyen sem került. ,,Panaszkodnak a magyar és a román romák egyaránt, de nem tudnak senkit ajánlani, aki teljesítené a követelményeket" ― mondta a prefektus.
A téma annál időszerűbb, mert egyre nagyobbak a gondok Előpatakon és Árapatakon. A rendőrség megkétszerezte állományát, de így is tehetetlenek, Árapatakon a lakosság hetven százaléka roma származású. Csak nagyobb fizetéssel találhatnának egy megfelelő rendőrparancsnokot, aki keményen kézben tarthatná a helyzetet, de erre nincs mód. György Ervin elmondta, bajokkal szembesülnek máshol is, de ahol van vajdájuk a cigányoknak, könnyebb szót érteni velük. Ezen a vidéken nincs vezetőjük, s ennek oka elsősorban az, hogy többségük az elmúlt években, évtizedekben Brassó megyéből költözött át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.