Közvélemény-kutatás a Márai-mítoszról

2011. április 16., szombat, Magazin

Internetes közvélemény-kutatást indított útjára a Helikon Kiadó a Bookline-nal együttműködve, hogy kiderítsék, miért olyan népszerűek Márai Sándor alkotásai. A Helikon az elmúlt tizenöt évben mintegy másfél millió Márai-kötetet adott el, és most tízes ranglista összeállításával igyekszik megfejteni az idén 111 éve született író népszerűségének titkát.

A szervezők közlése szerint az érdeklődők a www.helikon.hu oldalra kattintva tölthetik ki a kérdőívet április 20-ig. Kíváncsiak például arra, hogy Márai melyik vállalt szerepe a legvonzóbb a kitöltők számára, vagy szerintük mi lehet az 1998 óta tartó Márai-világsiker oka. A kérdőívet kitöltők szavazhatnak arra, hogy melyik a három kedvenc Márai-kötetük, vagy hogy melyik Márai által megélt vagy ábrázolt értéket látják megvalósulni a mai magyar társadalomban.
A közlés szerint a korábbi eladási összesítések alapján a Füves könyv a legnépszerűbb, több mint 250 000 példányt adtak el belőle. Nem sokkal marad le mögötte A gyertyák csonkig égnek, A Napló-sorozat, az Eszter hagyatéka, az Egy polgár vallomásai, és az író valamennyi versét tartalmazó, 2010-ben megjelent Halotti beszéd című kötet is előkelő helyen szerepel az eddigi összesítésekben.
A kérdőívet kitöltők nyereményjátékban vesznek részt, amelynek fődíja egy-egy Márai-tematikájú este színházzal és vacsorával egybekötve.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2011-04-16: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, testvér, apa, nagybácsi, rokon, jó barát, a kovásznai (alszegi) születésű budapesti
CSOMÓS ALBERT
74 éves korában hosszú, de türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Pihenése legyen csendes.
A gyászoló család
4243968
2011-04-16: Magazin - :

Mecénás vette meg a Cioran-gyűjteményt

George Brăiloiu, Amerikában élő román üzletember vette meg Emil Cioran (Émile Michel Cioran), Franciaországban élt román filozófus és író kéziratait, valamint más dokumentumait, melyeket nemrég árvereztek el Párizsban. Az üzletember a Pro TV kereskedelmi televíziónak nyilatkozva közölte: a román államnak akarja ajándékozni a gyűjteményt.