Mecénás vette meg a Cioran-gyűjteményt

2011. április 16., szombat, Magazin

George Brăiloiu, Amerikában élő román üzletember vette meg Emil Cioran (Émile Michel Cioran), Franciaországban élt román filozófus és író kéziratait, valamint más dokumentumait, melyeket nemrég árvereztek el Párizsban. Az üzletember a Pro TV kereskedelmi televíziónak nyilatkozva közölte: a román államnak akarja ajándékozni a gyűjteményt.

A magát Cioran csodálójának valló Brăiloiu néhány nap múlva azt is közölte, hogy a Román Akadémiának ajándékozza szerzeményét.
Médiaértesülések szerint Bră­iloiu, aki egy áramszolgáltató cég tulajdonosa, nettó 405 000 eurót (több mint 1,6 millió lejt) fizetett a gyűjteményért, amely tartalmazza többek között az 1936-ban megjelent, Livre des Leurres (Ábrándok könyve) és a magyarul Könnyek és szentek címmel kiadott, Des Larmes et des Saintes című esszé kéziratát, leveleket, olvasási jegyzeteket, valamint személyes okmányokat, közöttük diplomákat.
Teodor Baconschi román külügyminiszter rögvest üdvözölte "a mecenatúra e figyelemre méltó formáját", s egyben sajnálatát fejezte ki, amiért a román államnak nincs pénze, hogy visszavásárolja nemzeti öröksége darabjait.
Több román értelmiségi sajnálkozott az árverés előtt, hogy a kulturális tárca nem vett azon részt. Attól tartva, hogy a dokumentumok örökre elvesznek az író szülőhazája számára, a Köz­ponti Egyetemi Könyvtár és a közszolgálati televízió együtt próbálta megvásárolni legalább a gyűjtemény egy részét. Bár az árverés szerencsésen végződött, a román média azt is kifogásolta, hogy április 8-án nem tartottak hivatalos megemlékezést az író születésének századik évfordulójáról. A botrány azóta napról napra dagad, most már arról is vitáznak, hogy a kérdéses kéziratok hogyan kerültek ki eredetileg az országból, és hogy az eladónak volt-e joga eladni azt, amiről némelyek szerint maga a filozófus rendelkezett a szebeni könyvtár javára. Kelet-Euró­pában minden jótett elnyeri méltó büntetését.
Cioran 1911-ben született a Szeben megyei Resinár (Ră­şinari) faluban, a harmincas évek végén telepedett le Francia­országban, és 1995-ben hunyt el Párizsban.(MTI–P. M.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2011-04-16: Magazin - :

Közvélemény-kutatás a Márai-mítoszról

Internetes közvélemény-kutatást indított útjára a Helikon Kiadó a Bookline-nal együttműködve, hogy kiderítsék, miért olyan népszerűek Márai Sándor alkotásai. A Helikon az elmúlt tizenöt évben mintegy másfél millió Márai-kötetet adott el, és most tízes ranglista összeállításával igyekszik megfejteni az idén 111 éve született író népszerűségének titkát.
2011-04-16: Magazin - :

Fotókiállítás a tégláról

A hagyományos magyar építészet meghatározó anyagáról, a tégláról nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban vasárnap. A tégla dicsérete című tárlaton több mint hetven fotó mutatja be a téglakultúra lenyűgöző világát. A képeket Magyarország neves fotóművészei készítették tavaly a vásárhelyi fotószimpózium alkalmából – közölte Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense.