Két és fél éve fogott össze Erdővidék a nagybaconi leukémiás Szőcs Ferike megmentése érdekében. A régió lakossága kisebb csodát vitt véghez, hiszen az önmagában is jelentős támogatás összegyűjtése mellett sikerült az egész ország figyelmét felkelteni, az adományoknak köszönhetően az akkor alig ötesztendős kisfiú esélyt kapott a gyógyulásra.
A beavatkozást a budapesti Szent László Kórház orvos igazgatója, dr. Kriván Gergely végezte el, majd a kezelés otthon és a Fundeni Onkológiai Intézetben folytatódott. Az erdészként dolgozó édesapa, Szőcs Ferenc többször nyilatkozott bizakodóan fia állapotáról, azt mondta, láthatóan jól érzi magát, fájdalmai néha-néha térnek csak vissza, a szigorú orvosi követelmények ellenére szinte kis pajtásaihoz hasonló életet élhet. Februártól viszont újult erővel tért vissza a betegség, folyamatosan romlottak az eredmények, márciusban már az orvosok is kezdték a legrosszabbra felkészíteni a családot. Ferike életének nyolcadik évében pénteken elhunyt.(Hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.