A Duisburg-Esseni Egyetem és a Prágai Agráregyetem kutatói több mint nyolcvan vörös rókát (Vulpes vulpes) figyeltek meg egerészés közben. Dús növényzetben vagy a hó alatt a ragadozó nem látja zsákmányát, látszólag csupán kifinomult hallására támaszkodhat ilyenkor. Odalopakodik, a magasba ugrik, így felülről lepheti meg a rágcsálót.
Az egerészés sikere azonban eltérő lehet. A kutatók csaknem hatszáz vadászugrást elemeztek, és megállapították, hogy dús növényzetben (vagy hóban) végrehajtott, északra, egészen pontosan észak-északkeletre irányuló ugrások 80, míg a délre irányulók 60 százaléka hozott eredményt. Ezzel szemben minden más irányban kevesebb mint 15 százalék volt a sikeres ugrások aránya – írták a kutatók a Biology Letters folyóiratban a Der Standard internetes kiadása szerint (www.derstandard.at). Meglepő módon a rókák hajlamosak a zsákmány helyének meghatározásánál és az ugrás előkészítésénél az észak-dél irány szerint elhelyezkedni – közölte Hynek Burda, a kutatócsapat tagja. Ráadásul ez a viselkedés teljesen független az időjárási körülményektől, valamint az év- és a napszaktól.
Ezek a megfigyelések első ízben támasztják alá azt az eddig elméleti feltevést, amely szerint a mágneses térre érzékeny állatok mágneses iránytűjük segítségével nemcsak az irányt állapítják meg, hanem távolságot is képesek mérni – fejtette ki Burda. A csak észak-dél irányban működő mágneses távolságmérő magyarázhatja az egerészés közbeni elhelyezkedést.
A kutatók nemrégiben a házi szarvasmarhánál, valamint gímszarvasoknál és őzeknél is kimutatták a mágneses érzékelés bizonyos formáját. Jelen munkájukkal pedig rámutattak, hogy a jelenség sokkal elterjedtebb az emlősök körében, mint eddig hitték.