John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című előadását a brüsszeli Saint-Michel Színházban mutatta be tegnap este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A társulat Kónya-Hamar Sándor európai parlamenti képviselő meghívására vendégszerepelt Brüsszelben. Az EP-képviselő célja megismertetni az erdélyi magyar színjátszás utolérhetetlen varázsát a belgiumi és nyugat-európai magyar közösséggel, a kint élő EU-hivatalnokokkal, valamint a színházszerető publikummal.
A sepsiszentgyörgyi színházat mindkét színházi szakma, a magyar és a román egyaránt legértékesebb társulatai közt tartja számon, s elsőszámú nagykövete annak a kisvárosi közösségnek, mely otthont ad neki — olvasható Kónya-Hamar Sándor közleményében.
A magyar nyelvű előadás megértését kivetített angol feliratozás segítette: Európa soknyelvű, nemzetközi fővárosában ez volt az első, teljes estét betöltő, hivatásos, magyar nyelvű színházi produkció.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.