Nagy az esélye annak, hogy Kézdiszék fejlesztésére 2,9 millió eurós pályázatot nyerjen az esztelneki székhelyű Angustia Egyesület, melyhez tizenkét felső-háromszéki község csatlakozott. Háromszékről három Leader-akciócsoport nyújtott be pályázatot, az első kihirdetés szerint a kézdiszéki egyesület 98,6 ponttal országos szinten a 32. helyen áll – tudtuk meg Varga Attila elnöktől, Esztelnek polgármesterétől.
Az országból százötvennégy akciócsoport pályázott, közülük egy nem felelt meg a kiírásnak, harminckettő pedig nem volt támogatható, százhúsz maradt versenyben, de Románia nemzeti vidékfejlesztési programja szerint csak nyolcvanra létezik egyforma összegű pénzkeret – így a pillanatnyi 32. helyezés reményekre ad okot. Jelenleg a fellebbezések folynak, azok elbírálása után következik a pályázat eredményhirdetése. Május 13-án az ojtozi Anselmo kastélyszállóban Leader-konferenciát tartanak, akkor ismertetik a végleges eredményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.