Fél éve szerelték fel Zabolán a Fejér Miklós Könyvtárban a Biblionet program keretében kapott négy számítógépet, ám a hivatalos megnyitóra azóta sem került sor. Ennek ellenére több mint száz felhasználó ült már a gépek elé – tudtuk meg Hegyeli Győző könyvtárostól.
A számítógépeket leginkább gyerekek használják, legtöbbjük internetes játékokkal szórakozik, de készült már dolgozat is, felnőttek adatgyűjtésre használták az internetet.
A könyvtárnak 350 beiratkozott olvasója van. Több mint tizenötezer kötet közül válogathatnak, az olvasók leginkább meséskönyveket, szakirodalmat kölcsönöznek. A regényeknek nincs nagy keletjük. Az éves költségvetésből könyvvásárlás céljára ezer lejt szán a tanács. Hegyeli Győző elmondta, próbál minél többet megtakarítani a könyvtár működési költségeiből, év végén a megmaradt összeget szintén könyvvásárlásra fordítja. Adományként is kapnak könyveket, a névadó Fejér Miklós Magyarországon élő unokája, Szász-Fejér István és élettársa, Ratkay Katalin több alkalommal ajándékozott a könyvtárnak. Fejér Miklós hagyatékából is őriznek könyveket, a könyvtáros mindegyikbe beleírta származási adatait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.