Május 6. a magyar sport napja

2011. május 5., csütörtök, Sport

Sport. Lényegében játék és versengés. A versengés a játékból fakad. A játék pedig társadalmi termék, mely szigorúan betartja az élet legfőbb szabályait.

A versengés az emberiség fejlődésének egyik mozgató ereje... A sport története tehát nem választható el az emberiség fejlődésétől... Sport. Felüdülés, szórakozás, amely azonban a történeti fejlődés során kibővült a ma már természetesnek tűnő versenyzéssel, s ez a maga rendjén lüktető eleme lett a sportnak mind a versenypályán, mind pedig a nézőtéren.
Maradjunk a versenypályán. Ott, ahol otthonosan mozgott mindig a magyar. Otthonosan, hiszen a sportvilág első világversenye (ez volt a műkorcsolya) szabályainak megalkotásában két magyar is –Földváry Tibor , a magyar sport első Európa-bajnoka, és Szent-Györgyi Imre – részt vállalt; az 1894-ben megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak oszlopos tagja volt dr. Kemény Ferenc, talán ennek is tudható be, hogy a világon ötödikként alakult meg a Magyar Olimpiai Bizottság, mely aztán megpályázta az 1920-as Olimpiai Játékok rendezését – az aztán más kérdés, hogy közbeszólt az I. világháború, s Magyarország elesett a rendezés jogától... Na de menjünk tovább, s hadd mondjuk el, hogy Ma­gyarország nyerte az első sakkolimpiát (a másodikat is), az első vízilabda-világbajnokságot; Magyarország adta az első háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokot a Székelykeresztúr melletti Rugonfalvához kötődő Papp Laci személyében; Magyar­ország adta a hétszeres olimpiai bajnok kardvívót (Gerevich Aladár), a világ legjobb öttusázóját (Balczó András)... és így tovább, folytathatnók a világhírnévnek örvendő magyar sportolók névsorát, nem felejtve ki közülük a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katit, a kétszeres olimpiai bajnok és tizenötszörös világcsúcstartó Balázs Jolán magas­ugrót, az erdélyi "négy testőrt", a vívó Orbán Olgát, Gyulai Ilonát, Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, a kézilabdázó Kicsid Gábort, Birtalan Istvánt, a labdarúgó Pe­csovszky Józsefet, Bölöni Lászlót, a röplabdázó Derzsi Edét... hiszen ők is a magyar nemzet tagjai, az egyetemes magyar sport nagyjai, akiknek sikereiben pont úgy osztozunk, mint az anyaországi sportolókéban. A holnapi ünnep tehát az egyetemes magyar sportról szól. (áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2011-05-05: Közélet - Kádár Gyula:

A várossá válás útján

Honvédemlékmű
FOTÓ: SCHEFFER JÁNOS
A városi rang elnyerése
Sepsiszentgyörgy városi státusának időpontját teljes határozottsággal, bizonyossággal megállapítani nem lehet.
2011-05-05: Sport - Fekete Réka:

Sportiskolás voltam

Amikor első teniszütőmet dr. Nemes Pál jó­voltából megkaptam, még nem gondoltam, hogy az első labdaütéstől évekre megváltozik az életem, és olyan közösségnek leszek a tagja, amelyikkel be­járjuk az ország nagy városait, és bárhol megfordulunk, érezzük, rangja van sport­iskolánknak, melyet képviselünk.