Közel négyszáz diák utazik idén Háromszékről Ópusztaszerre a megyei tanács támogatásával, és útközben belső-erdélyi történelmi emlékhelyeken is megállnak – jelentette be Tamás Sándor tanácselnök a megyeháza nemrég lezárult pályázatának eredményeit.
A magyarországi nemzeti emlékpark felkeresésére idén először különített el pénzt az önkormányzat, erre nyolc iskola harapott rá (négy sepsiszentgyörgyi, három kézdivásárhelyi és a szentkatolnai), és jutott is számukra egyenként 4000 lej, amiből a busz költségeit fedezni lehet. Buszonként kétosztálynyi gyermekkel számolnak, akik egy kis füzetet is kapnak a belépőjegyek beragasztására – az ugyanis feltétele a kirándulásnak, hogy a határon innen is megtekintsenek egy-egy nevezetes helyet, várat, emlékházat, bármit, ami a magyarsággal kapcsolatos. Az ópusztaszeri emlékparkba a Csongrád megye vezetőivel kötött egyezség alapján ingyen léphetnek be a szervezetten odalátogató háromszéki iskolások. demeter)