Nem kultusztörténeti, hanem az olvasás- és a színházi kultúrhistória oldaláról közelít az életmű erdélyi recepciójához dr. Bartha Katalin Ágnes, városunk szülötte a Shakespeare Erdélyben című könyvében, melyet szabályos "pedagógusi mesterduett" keretében mutattak be tegnap a Székely Nemzeti Múzeumban.
A doktori disszertációból készült könyvet felvezetőjében hiánypótló színházi breviáriumnak nevezte dr. Egyed Emese kolozsvári egyetemi kolléga, majd sorra vette kérdéseiben, és a szerzővel kifejtette az évtizedes kutatás főbb eredményeit. A korabeli sajtó, a fennmaradt színlapok, plakátok, súgókönyvek, a kölcsön- és magánkönyvtárakban található kötetekből számos érdekes jellegzetessége olvasható ki annak, ahogy a 18. és 19. századi erdélyi közönség fogadta a shakespeare-i műveket, azok előadását, ahogy azok színházi élményéhez, az aktorokhoz viszonyult. A szerző harmincöt település idevágó adatait gyűjtötte össze, kiemelkedő szerepet játszik köztük Kolozsvár, ott is Ecsedi Kovács Gyula mint vezető színész, de megtudjuk, hogy Baróton például már 1818-ban előadták a Macbethet vagy a Lear királyt, s hogy Sepsiszentgyörgyöt, Kézdivásárhelyt sem kerülte el a 19. század második felében felerősödött Shakespeare-kultusz. Boér Hunor könyvtáros ennek kapcsán a múzeum gyűjteményéből származó plakátokat, kiadványokat hozott a bemutatóra, egyikük Gödri Ferenc személyes könyvtárából maradt ránk. Jó példa valamennyi mai és holnapi polgármesternek – mintegy kulturális miheztartás végett!