Belföldi hírek

2011. május 14., szombat, Belföld

Véget ért a zuhanás
Románia kilépett a recesszióból, miután a tavalyi esztendő utolsó három hónapjához viszonyítva az első negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet. v A recesszió vége pozitív jelzés, amelyet felelősen, óvatosan és realistán kell figyelni – nyilatkozta tegnap Emil Boc.

A miniszterelnök szerint bár pozitívak a jelzések, a recesszió végétől még időnek kell eltelnie, amíg az emberek érzik majd hatását, úgy értékelte, ez várhatóan az idei év vége felé, jövő év elején következhet be. ,,A recesszióból való kilábalás bizonyítja, hogy az általunk meghozott fájdalmas és népszerűtlen intézkedések szükségesek voltak. * A statisztikai adatok azt mutatják, megállt a visszaesés, nem pedig azt, hogy a lakosság jobban él, még mindig több százezer embernek nincs munkahelye, több ezer céget kellett bezárni – értékelte a fejleményeket Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke.

Ponta nem hagyja annyiban
Magyarország bukaresti nagykövetsége beavatkozott a romániai politikai életbe – jelentette ki tegnap Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke válaszként arra, hogy a diplomáciai képviselet egy nappal korábban sértőnek és alaptalannak minősítette a román politikus szerdai kijelentéseit. Akkor Ponta azzal vádolta Traian Băsescu államfőt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, közös stratégiát dolgoztak ki a romániai magyar közösség megosztására, és a két politikusban az a közös, hogy ,,bolsevik, fasiszta, náci" elveket vallanak. Tegnap az ellenzéki pártvezér leszögezte: nem fogadnak el utasításokat Budapestről, és várják a magyarázatot a sajtóbeszámolók szerint a magyar nagykövet feleségének március 15-én elhangzott, "rendkívül súlyos", "képtelen területi igényeket" megfogalmazó kijelentéseire. Ponta szerint az európai szellemiség az együttműködést jelenti, nem pedig "megfélemlítési vagy utasítási próbálkozásokat". Ezzel a szellemiséggel azonban szembeszállnak olyan antidemokratikus személyiségek, mint Traian Băsescu vagy Orbán Viktor – állítja.

Új kisebbségi törvényt akar az EMI
Az Erdélyi Magyar Ifjak országos szervezete tegnapi közleményében elutasítja az RMDSZ újbóli próbálkozását ,,egyszemélyes" kisebbségi törvénye elfogadtatására, és felkéri a szövetséget, vonja vissza tervezetét, térjen vissza a területi autonómia képviseletéhez, és legyen partner széles körű társadalmi vita lefolytatásához egy, a magyar közösség valódi érdekeit szolgáló kisebbségi kerettörvény megalkotásához. Az EMI kifogásolja többek között, hogy a szöveg még utalás szintjén sem foglalkozik a területi autonómia lehetőségével, nem rendelkezik önálló, állami magyar egyetemek létrehozásának kötelezettségéről, arra fordít kiemelt figyelmet, hogyan adjon olyan szabályozást, mellyel ellehetetlenítse az RMDSZ-en kívül más kisebbségi magyar szervezet létrehozását, a tervezet kulturális autonómiaelképzelésének alapját jelentő Kulturális Autonómia Nemzeti Tanácsokat olyan belső választások révén alakítanák meg, melyek lebonyolítását a kormány szabályozná, és az illető kisebbség reprezentatív szervezetére, esetünkben az RMDSZ-re bíznák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 751
szavazógép
2011-05-14: Belföld - :

Hírsaláta

TANÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ? Hátrányos megkülönböztetés éri a marosvásárhelyi magyar iskolásokat – állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A testület azok után foglalt állást, hogy szülői panaszok nyomán ellátogatott négy általános iskolába.
2011-05-14: Közélet - Mózes László:

Külföldi hírek

Kurdok tüntettek Szíriában
Több ezer kurd tüntetett tegnap Szíria északkeleti részén, követelve, hogy legyen vége a katonai erőszaknak, amely már a damaszkuszi rendszer több száz ellenfelének halálát okozta – közölte egy kurd ellenzéki vezető. ,,Egyre nő a tiltakozók száma" – mondta a Reutersnek Habib Ibrahim, hozzátéve, hogy demonstrációk voltak Kamisli tartományi székhelyen, s két kisebb, a török határhoz közeli településen.