Kurdok tüntettek Szíriában
Több ezer kurd tüntetett tegnap Szíria északkeleti részén, követelve, hogy legyen vége a katonai erőszaknak, amely már a damaszkuszi rendszer több száz ellenfelének halálát okozta – közölte egy kurd ellenzéki vezető. ,,Egyre nő a tiltakozók száma" – mondta a Reutersnek Habib Ibrahim, hozzátéve, hogy demonstrációk voltak Kamisli tartományi székhelyen, s két kisebb, a török határhoz közeli településen.
Bin Laden Obamát is célba vette
Oszama bin Laden, az al-Kaida május elején likvidált vezére meg akarta gyilkoltatni Barack Obama amerikai elnököt – jelentette tegnap amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva az ABC News. Az elnök elleni merénylet szándékáról az amerikai biztonsági szolgálatok abból az egymillió oldalnyi adatból értesültek, amit különböző elektronikus adathordozókon a lelőtt terroristavezér abbotábádi rejtekhelyén zsákmányoltak a bin Ladent megölő kommandósok. Az információkból az amerikaiak tíz nap alatt többet tudtak meg az al-Kaidáról, mint az elmúlt tíz év alatt. * Pornográf felvételeket találtak az Oszama bin Ladent megölő kommandósok a terroristavezér abbotábádi rejtekhelyén – közölték tegnap amerikai hivatalos személyek. A források szerint a meglehetősen gazdag pornótár technikailag jó minőségű – köztük internetről letöltött – videofelvételeket tartalmazott. * Az amerikai felderítő szolgálatok kihallgatták Oszama bin Laden Pakisztánban fogva tartott három özvegyét – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A három nőt együtt hallgatták ki, holott az amerikai nyomozók külön-külön akarták kikérdezni őket. A hírtelevízió szerint az özvegyek "nyíltan ellenségesen" viselkedtek a nyomozókkal, és csak a legidősebb válaszolt a kérdésekre.
Kadhafi valószínűleg megsebesült
Moammer Kadhafi valószínűleg megsebesült, és már nincs Tripoliban – közölte az olasz külügyminiszter tegnap. Franco Frattini azt mondta, elhiszi, amit Giovanni Innocenzo Martinellitől, Tripoli katolikus püspökétől hallott, hogy ,,Kadhafi szinte bizonyosan Tripolin kívül tartózkodik, sőt, valószínűleg megsebesült" a NATO légitámadásaiban. Frattini szerint a ,,nemzetközi nyomás valószínűleg arra kényszerítette Kadhafit, hogy biztonságos helyen keressen menedéket".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.