BOC ÉS A JŐVŐ. Nem nyugodhat meg szombati győzelme után Emil Boc, mind pártján belül, mind azon kívül sokan úgy gondolják, hogy hamarosan mennie kell a kormány éléről. Az Adevărul és az Evenimentul zilei azt latolgatja, mennyi ideig marad még a Victoria-palotában.
A bukaresti napilapok véleménye szerint a választásokat különben sem Boc nyerte meg, hanem Traian Băsescu, s a továbbiakban is az államfő akarata érvényesül. Igaz, a politikai elemzők meglehetősen nagy fenntartással tekintenek a parlamenti szavazás elébe. A kormánykoalíciónak 245 képviselője, illetve szenátora van, az új kormányt 236 szavazattal be lehet iktatni, csak épp a fegyelemre kell ügyelni – véli a România liberă.
NINCS VÉGE AZ ELBOCSÁTÁSOKNAK. Idén a kormány főként az állami vállalatok hatékonyságát akarja növelni, ami akár több tízezer újabb elbocsátást jelenthet. Románia csaknem húszmilliárd euró nemzetközi készenléti hitelmegállapodást kötött 2009-ben a Nemzetközi Valutaalap szervezésében, ami az idén járt le. Ezt követően az IMF-fel újabb kétéves elővigyázatossági hitelmegállapodást írt alá, s hogy ennek meg is feleljen, hétezer állást kell szeptemberig megszüntetnie a vasútnál, a postánál és az energetikai vállalatoknál, az útépítőknél, mert azt ígérte, hogy hatékonyabbá, olcsóbbá teszi ezeket az ágazatokat – írja a Mediafax.
A SZOMSZÉDBAN ALACSONYABB AZ ÁTLAGKERESET. Hargita megyében legkisebb az átlagbér. Legkevesebb tizenöt megyében alacsonyabb a nettó átlagjövedelem, mint 2009 áprilisában, amikor a román gazdaság hivatalosan is válságba került – olvasható a Realitatea.net televíziós hírportál által megrendelt elemzésben. Néhány megyében stagnált a jövedelem az utóbbi két évben, annak ellenére, hogy az infláció s így az árak is emelkedtek, 2010-re nyolc százalékkal lettek nagyobbak. Az alkalmazottak száma minden megyében csökkent 10–17 százalékkal. A legnagyobb fizetéscsökkenés Călăraşi (11 százalék), Brăila (10), Bákó (6), Vaslui (6), Krassó-Szörény (5), Szeben (4), Suceava (4), Szatmár (3), Vrancea (2,5) és Bihar (2) megyében volt. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a válság végén Hargita megyében legalacsonyabb az átlagfizetés, havi 977 lej, Călăraşi és Vaslui megye követi 985, illetve 999 lejjel. Nem minden megyében csökkent az átlagbér, Bukarestben 10 százalékkal emelkedett, elérve a 2005 lejes átlagkeresetet, Temes megyében 7,5 százalékkal kerestek többet, átlag 1429 lejt, és Kolozs megyében 7 százalékkal nőtt a személyi büdzsé, 1512 lejre. Kovászna megye nincs az első hét legalacsonyabb átlagjövedelmű megye között. (Manna)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.