A mennyország csak tündérmese azoknak, akik félnek az örök sötétségtől – állítja Stephen Hawking, a világ egyik legtekintélyesebb elméleti fizikusa. A 69 éves, mozgató idegeinek betegsége miatt évtizedek óta tolószékbe kényszerülő brit tudós egy interjúban fejtette ki nézeteit a túlvilágról, illetve annak hiányáról, az interjú a Guardian brit lapban jelent meg.
"Az emberi agyat számítógépnek tekintem, amely alkatrészeink tönkremenetele után nem működik tovább. Nincs menny, vagy halál utáni élet lerobbant komputerek számára" – vallja Hawking, aki csaknem fél évszázada néz szembe az idő előtti halállal súlyos betegsége okán, amely lényegében teljesen megbénította. "Nem félek a haláltól, de nem is siettetem. Még sok mindent el kell végeznem előtte" – így korunk elméleti fizikusainak egyik legnagyobbika.
Hawking szerint Isten nélkül is megmagyarázható az univerzum létrejötte. Erről tavaly megjelent, The Grand Design című könyve heves vitákat keltett vallási vezetői körökben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.