Amerika legnagyobb gyorsétteremlánca 56 éves fennállásának legjelentősebb stílusváltására készül: a McDonald’s azt tervezi, hogy 2015-ig egymilliárd dolláros költséggel elegánsabbá alakíttatja az amerikai hálózat 14 000 egységének túlnyomó többségét.

Kéretik elképzelni: a "Mekiben" az asztalok ezentúl üvegszálas műanyag helyett fából készülnek, az ipari acél székek műbőr borítást kapnak, az enteriőrben pedig az élénk piros helyett tompa narancsszín és a sárga uralkodik majd, itt-ott zölddel megtörve. A változások az utcai fronton is feltűnőek lesznek: eltűnnek a bohócvörös tetők, és a McDonald’s-kínálatra áhítozó vendégnek nem kell majd többé találgatnia, hogy hol a bejárat. A homlokzaton a "klasszikus" fehér helyét a hívogatóbb, meleg, földpasztell színek veszik át, üveggel kombinálva. Az irodaszerű, harsány világítás helyébe a helyi fényforrások lépnek.
A McDonald’s tavaly kísérletképpen összesen 280 üzletét fazonírozta át, és az eredmények tanulmányozása után úgy döntött, hogy a Tampában alkalmazott módosításokat rendszeresíti, mert az új megjelenés ott két számjegyű forgalomnövekedéssel járt. A cég idén 800 üzletét alakítja át "tampai modell" szerint. A stílusváltással a McDonald’s nemcsak az olyan, kisebb pénzű és a gazdasági válság idején megroggyant riválisait kívánja még jobban lekörözni, mint a Burger King vagy a Wendy’s, de az olyan, egy fokkal drágább hálózatok vendégkörét is át kívánja csábítani, mint amilyen a Panera Bread, vagy a mexikói ételeket forgalmazó Chipotle.
A McDonald’s már korábban is próbálkozott a magasabb igények kielégítésével, például a divatos Starbucks kávézólánc mintájára az üzleteiben létrehozta a saját McCaféit. Most ennél is tovább megy, és a Starbucks-érzésből és -küllemből is beépít elemeket a sajátjába. Kérdés, hogy tudja és kívánja-e tovább követni a Strabucksot a felsőbb régiókba, amely tervei szerint esténként elegáns borozóvá alakul át. A cég "kölcsönöz" egy kicsit a Nike sportszermárkától is, amelynek bevált "swoosh" pipalogójához némileg hasonlatosan saját emblémájának, "a dupla aranyívnek" a felét helyezi a gyorséttermek tetejére. Persze, a bejárat felett marad a megszokott, lekerekített M betű is.
A hamburgerlánc már most sem csak az eredeti üzleti sémájára épít, hogy aki beesik hozzá, az minél előbb egye meg a kólával leöblített szendvicsét és krumpliját, aztán adja át helyét a következő fogyasztónak. Az üzletek több szektorra oszlanak: az eredeti "gyorsetetőn" felül a maradni kívánóknak külön részben vezeték nélküli internetkapcsolatot, capuccinót és süteményeket-szendvicstekercseket kínál. A megújított étkezdékben nagyobb csoportok elkülönülésére alkalmas étkező tereket alakítanak ki, amelyekbe lapos, nagy képernyőjű televíziókat állítanak be. A megújult üzletekben a forgalom növekedésében bízva, megduplázzák az autós vásárlókat kiszolgáló ablakokat is.
(A USA Today nyomán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.