A Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófáért felelősnek tartott British Petroleum vezetője a legjobban fizetett európai vállalatvezető a német Manager Magazin összeállítása szerint. Robert Dudley, a brit energetikai társaság vezérigazgatója 18,96 millió eurót keresett tavaly a BP-nél, pedig csak október óta vezeti a céget.
A második – jóval lemaradva – az ugyancsak brit Vodafone vezetője, Vittorio Colao, aki 12 millió eurót vitt haza 2010-ben. A harmadik helyezett Alfredo Sáenz Abad, a spanyol Banco Santander felügyelőbizottsági elnöke 11,8 millióval.
Az üzleti magazin a Stoxx 50 tőzsdeindexben jegyzett 50 legnagyobb európai részvénytársaság csúcsvezetőinek javadalmazását vizsgálta. A cégek összesen 1,1 milliárd eurót fizettek a vezető menedzsereknek, részvényopciókkal, bónuszokkal és egyéb juttatásokkal együtt. A válságos 2009-hez képest jelentősen nőttek a fizetések, és megközelítették a válság előtti utolsó teljes évben, 2007-ben beállított csúcsot. Egy főre vetítve a teljes évi javadalmazás 6,2 millió euróra nőtt 2010-ben az egy évvel korábbi 5,6 millió euróról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.