Merénylet Bhutto ellen: Karacsi sokk alatt

2007. október 20., szombat, Világfigyelő

A dél-pakisztáni Karacsi várost a döbbenet és a gyász uralja. A 12 milliós megapolisz utcái üresek, az iskolák és az üzletek zárva maradtak tegnap, a 139 ember életét kioltó robbantásos merénylet másnapján. A félezer sérült közül negyvennek életveszélyes az állapota.

A Pakisztán gazdasági fővárosaként is emlegetett Karacsiban csütörtökön mintegy 250 000 ember özönlött az utcákra, hogy megünnepelje Benazir Bhutto volt miniszterelnök hazatérését. Bhutto gépkocsikonvojának közelében két robbanás történt, majd ― egy túlélő elmondása szerint ― ,,a szélrózsa minden irányába emberi húsdarabok repültek szét", megcsonkított holttestek hevertek az utcán.

A nyolcéves önkéntes száműzetésből hazatért Bhutto sértetlenül megúszta a merényletet, de a halálos áldozatok zöme az ünneplésére összesereglett hívei közül került ki.

A fehér lepedőkbe burkolt holttesteket a hullaházakba szállították, a családok ott azonosíthatják és vihetik el hozzátartozóikat. A feladat nem lesz egyszerű, mert az ország minden pontjáról érkeztek szimpatizánsok Karacsiba, hogy az elsők között köszöntsék Bhuttót.

A terrortámadás hat rendőr életét is kioltotta, és mintegy húszan megsebesültek. Szindh tartomány kormányzata nem hirdetett hivatalos gyászt, de elrendelte minden oktatási intézmény bezárását. A lakosságot azonban sokkolta az öngyilkos merénylet, amely Pakisztán eddigi történelmének legvéresebb támadása volt. Benazir Bhutto a történtek után is Pakisztánban marad, és ő fogja vezetni pártját a 2008 januárjára kitűzött parlamenti választások küzdelmeiben ― mondta tegnap a Pakisztáni Néppárt egyik szenátora. Benazir Bhutto a Muhammad Ziaul Hakk tábornok vezette egykori katonai rezsim híveit vádolta tegnap hajnali nyilatkozatában az ellene irányult merénylettel. Benazir Bhutto apját, Zulfikar Ali Bhutto volt miniszterelnököt Ziaul Hakk tábornok buktatta meg 1977-ben, majd végeztette ki 1979-ben. Ziaul Hakk 1978-ban felvette az elnöki címet. Tíz évvel később repülőszerencsétlenségben meghalt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4382
szavazógép
2007-10-20: Világfigyelő - x:

A magyar irodalom Pekingben

Kínai nyelvre átültetett magyar köteteket és magyarra fordított kínai könyveket mutat be november 15-től a Pekingi Nemzeti Könyvtárban az ELTE Konfuciusz Intézete, amely a kínai fővárosban fordítási konferenciát is szervez jövő hónapban ― közölte Hamar Imre igazgató.
2007-10-20: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

A Fidesz elindította az aláírásgyűjtést
Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója tegnap délután, néhány perccel két óra után elindította a Fidesz és a KDNP aláírásgyűjtését. Az ellenzéki politikus szimbolikusan, egy gombnyomással indította el a 48 órás számítógépes visszaszámlálást. Tarlós azt mondta, vasárnap délután, a 48 óra leteltével megmondják, addig mennyi aláírást gyűjtöttek, és ezután tovább folytatják a gyűjtést.