A Szentgyörgyi Ifjúsági Klub (SZIK) önkéntesei a hét végén a benedekmezői ifjúsági táborban ötödik alkalommal szervezték meg az Ifjúsági Napokat. A rendezvény csütörtök délután kezdődött a már megszokott ismerkedési játékokkal, amit viccmondó verseny követett.

Fotó: Kelemen Lehel
Pénteken a hivatalos megnyitón a résztvevők az önkéntességről és a háromszéki ifjúsági szervezetekről kaptak információkat Kelemen Éva SZIK-elnöktől és Grüman Róbert Hárit-elnöktől. Különböző programokból állt össze a forgószínpad, amelyet ifimatekóra, szín- és számháború követett. A napot interkulturális esttel és táncházzal zárták. Szombaton délelőtt a fotóversenyé volt a főszerep, a csapatoknak rendőrrel, Trabanttal, házaspárral, napszemüveggel vagy gumicsizmában kellett fényképeket készíteniük Sepsiszentgyörgyön. Ugyancsak ezen a napon tortával ünnepelték az Ifjúsági Napok jubileumi kiadását. Délután kvízre került sor, majd a díjkiosztó következett. Az első helyezett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács, második az Illyefalvi Ifjúsági Szervezet, harmadik a Málta Ifjúsági Szervezete lett. Minden résztvevő a Szikra ifjúsági lap különkiadását kapta ajándékba, amely a rendezvény főbb pillanatait örökítette meg és mutatta be. Bedő Orsolya főszervező elmondása szerint a kiértékelők alapján hasznos és színes ifjúsági napok voltak, amelyeket minden bizonnyal jövőre újra megszerveznek.
Kelemen Éva Orsolya
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.