Holnap derül ki, hogy a tegnap kezdődött, román nyelvtudást felmérő szóbeli vizsgán volt-e hiányzó, ha igen, az érintettek számára nincs további lehetőség letenni az idei érettségit. Hétfőn nem zártak ki senkit, az érettségi első napja a tervezett ütemben ért véget.
.jpg)
Érettségizők a Székely Mikó Kollégium előtt
Több mint kétezer végzős iratkozott be az érettségire, közülük közel másfél ezren a nappali tagozaton végeztek, estiben százhetvennégyen, csökkentett látogatású tagozaton százötvenöten, valamint kétszáztizenegy korábbi végzős jelentkezett. Legtöbb iskolában ma véget ér a román szóbeli, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában és a szintén megyeközponti Mikes Kelemen Líceumban szerdára is programáltak vizsgázókat. A négy szóbeli vizsgának gyakorlatilag nincs tétje, aki megjelenik, azt átengedik, és kezdő, haladó, illetve tapasztalt szintű minősítést kap, az eredmény nem befolyásolja az érettségi végső általánosát. A háromszéki magyar diákok számára az igazi szakítópróba a román nyelv és irodalom írásbeli, amit június 27-én tartanak, addig a magyar-, idegen nyelv- és számítógépes ismeretek szóbeli és majdnem egyhetes, fölöslegesen üres időszak következik, majd egy hónap múlva hirdetik ki a végleges eredményeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.