Kordonnal zárták körbe a rendőrök a Magyar Önvédelmi Mozgalom Szabadság téri demonstrációjának helyszínét tegnap délután az MTV székházánál, s ugyancsak jelentős erőkkel vonultak fel a Parlamentnél, lezárták az Andrássy utat az Operánál, ahol az ’56-os forradalom tiszteletére tartottak díszelőadást, s Gyurcsány Ferenc mondott ünnepi beszédet.
Délután fél ötre lezárta a rendőrség az Opera környékét, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca felől például már nem lehetett behajtani autóval az Andrássy útra. Nem sokkal 4 óra után a környező utcákban már több száz rendőr volt, kisebb csapatokban rohamrendőrök masíroztak az utcán.
A Szabadság téren mintegy ezer tüntető tartózkodott, egyeseket, akárcsak néhány újságírót is, a rendőrök szúrópróbaszerűen átvizsgáltak, és csak igazoltatásukat követően engedtek be a demonstráció helyszínére. A Parlamentnél hat rendőrségi autóbusz, mintegy tucatnyi teherautó, harminc járőrautó és tíz mikrobusz várakozott, valamint ott volt két vízágyú is. Az Operánál, ahol lezárták az Andrássy utat, az ott lakók is csak igazoltatást követően közlekedhettek. Az MTI helyszíni tudósítói ott is két vízágyút és egy könnygázgránátvetőt láttak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.