Új fejezetéhez érkezett a sepsiszentgyörgyi közszállítás, a Multitransnál mintegy két éve elkezdett fejlesztés során most már csak ha nem is új, de korszerű autóbuszok közlekednek a város utcáin. Továbbra is nagy gondot jelent viszont a cégnek a jegy nélkül utazók kiszűrése, ennek érdekében júliustól néhány újdonságot vezetnek be.

A tavaly vásárolt négy autóbusz mellé újabb három alacsony padlós járművet szerzett be a Multitrans, ezek legfennebb két hónapon belül munkába állnak – mondta el Tittesz Zoltán, a városi részvénytársaság igazgatója. Akár a tavaly vásároltak, ezek sem újak, ellenben nagyon jó állapotúak, darabjuk 23 000 euróba került – az igazgató szerint nem is érdemes vadonatúj járműveket vásárolni, a buszgyártó cégek a városi forgalom számára a hibrid meghajtású járművek kifejlesztésén dolgoznak, melyek néhány éven belül valószínűleg pályázati módszerrel lesznek beszerezhetőek. A most vásárolt buszokból kettő kisebb méretű, ezek a "holtidőben" közlekednek majd, egy nagyobb, ez meg a reggeli, délutáni csúcsban szállítja az utasokat. Akik amúgy meglehetősen sokan lennének, pontos adatok nem állnak ugyan a cég rendelkezésére, de évente olyan 1,1 millió utazás történik autóbuszaikon, az igazgató véleménye szerint a város lakosságának körülbelül harminc százaléka veszi igénybe a közszállítást. Buzdítanák is a polgárokat, használják minél gyakrabban ezt a fajta közlekedési eszközt, környezetkímélőbb, mint ha sok személygépkocsi közlekedne, biztonságosabb is, és nem drága, hiszen 2009 áprilisa óta nem emelték a jegyárakat. Persze, a közszállítás nem csak emiatt nem nyereséges vállalkozás, mint minden közszolgáltatás, ez sem válik soha azzá, fenntartásához az önkormányzat járul hozzá.
Bevételeik jócskán növekedhetnének, ha Sepsiszentgyörgyön is vissza tudnák szorítani a potyázás jelenségét, az igazgató szerint utasaik mintegy negyede ingyen szeretne közlekedni, sőt, még jegyhamisításról is tudni vél. Mindezek miatt új típusú, kétnyelvű feliratozású, biztonsági elemekkel ellátott jegy bevezetése mellett döntöttek, a régiek még július közepéig használhatóak, azután már csak az újakat fogadják el. Ellenőrzésre bonyolult és nagyon drága elektronikus rendszert is fel lehetne szerelni, ellenben sokkal hatékonyabbnak, illetve a közlekedéskultúra szempontjából is fontosnak tartják az első ajtós felszállás, hátsó ajtós leszállás rendszer meghonosítását, ezt szintén július közepétől foganatosítanák. Hosszú távú terveik között szerepel még az SMS-es jegyvásárlás lehetőségének megteremtése, hiszen minden megállóban nem tudnak jegyárudát működtetni, s bár a buszsofőrnél lehet jegyet váltani (kétszeres áron), de ez a járat késését jelenti. A buszmegállók kinézetén is javítanak a közeljövőben, a szükséges információkkal ellátják, és tervezik, hogy honlapjukra is felteszik az autóbuszok nyomkövető rendszerének egyszerűsített változatát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.