Elbírálták a pályázatokat

2007. október 24., szerda, Közélet
Elbírálta a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság a civil szervezetektől beérkezett pályázatokat. Tischler Ferenc, az igazgatóság vezetője elmondta: összesen hatvanmillió régi lejt igényelhettek a szervezetek.

Az ifjúsági igazgatósághoz kilenc pályázat érkezett be, ebből hatot fogadtak el, hármat pedig formai hibák miatt elutasítottak. Ez volt az első alkalom, hogy az igazgatóság nagyon szigorúan bírálta el a pályázatokat, reményeik szerint ugyanis ebből tanulhatnak majd azok, akik formai hibák miatt nem kaptak támogatást. ,,Nem nagy összeg ez a hatvanmillió régi lej, de ez az idei harmadik kiírás, amikor a megmaradt pénzeket osztják el újra. Ifjúsági szervezeteknek azonban jól foghat év végi rendezvények megszervezéséhez" — mondta Tischler. A pénzből egyébként többek között pályázatírási képzést, egyetemista gólyatábort szerveznek a nyertesek. Emellett kapnak pénzt a kulturális kreativitás ösztönzését szolgáló szimpózium rendezését, valamint a hagyományápolást vállaló szervezetek. (Farcádi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2007-10-24: Közélet - x:

A szőlő ünnepe

Bár Erdővidék nem szőlőtermesztő és borkészítő vidék, a nemes nedű előállításával járó ünnepség meglehetősen népszerű.
2007-10-24: Közélet - x:

Munkaerőbörze Kézdiszentléleken

A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség legutóbb Kézdiszentléleken szervezett állásbörzét, melyen Kelemen Tibor ügyvezető igazgató és hat munkatársa volt jelen.