A Petőfi Sándor Művelődési Otthon nagytermében mintegy harmincan jelentek meg. A találkozót megelőzően az ügynökség munkatársai szemléltető pannókat helyeztek el a teremben. Kelemen Tibor elmondta: céljuk közelebb kerülni a munkahelykeresőkhöz, mindazokhoz, akik az előző évek során megpróbáltak elhelyezkedni. Nagyon fontosnak ítélte a közvetlen párbeszédet a potenciális munkahelykeresőkkel, a partneri viszony jelentőségét hangsúlyozva. Azt is elmondta, hogy munkatársai közül azok vannak jelen, akik a hitelezéstől a hazai és külföldi munkahelyekig tudnak tájékoztatást nyújtani. Az ügynökség munkatársai a munkahelyet kereső személyek nyilvántartásba vételéhez szükséges iratokról, a munkanélküliek számára szervezendő ingyenes szakképzési tanfolyamokról, a munkahelykereső kérvény, valamint az önéletrajz megírásáról tájékoztatták a jelenlevőket.
(Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.