Kárpát-medencei együttműködés
A Nemzeti Vidékstratégia – 2020 konzultációsorozat részeként tegnap először tartottak egyeztetést a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések nemzeti programjáról. A tanácskozásra meghívták Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Szlovákia és Ukrajna szakembereit és politikusait, valamint a magyar törvényhozás és kormánypolitika meghatározó szereplőit.
A megbeszélés végén a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, mely többek között tartalmazza: "a magyarság által lakott vidék nem tekinthető az államhatár által lezártnak, számos szállal kötődünk egymáshoz. A vidéken élő, dolgozó emberek boldogulása, a területek fejlesztésének előmozdítása egységes szempontok által vezérelve valósulhat meg Kárpát-medence-szerte." A tanácskozás résztvevői kinyilvánították, hogy ennek az egyeztetésnek a keretében kívánják előkészíteni azt a konzultációsorozatot, melynek célja a közös Kárpát-medencei nemzeti vidékfejlesztési program kidolgozása.
Marakodnak a koncon
Szlovákiában tegnap nyilvánosságra hozták az idei kisebbségi kulturális támogatások listáját. Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kulturális alelnöke szerint nyugtalansággal töltik el az MKP-t az odaítélt támogatások kapcsán felmerült aránytalanságok. Úgy véli, a kormányhivatal több régiót megbüntetett, másokat pedig kiemelt, például Ajnácskőt vagy Nagykeszit, mindkét települést a kormánypárti Hídhoz közeli személyek vezetik. Az MKP igazságtalannak és pártoskodónak tartja a kisebbségi kultúrák támogatására szánt források elosztását. De bízik benne, hogy a támogatások a meghatározott célt szolgálják: a nemzeti kisebbségek kulturális rendezvényeit színesebbé, gazdagabbá és színvonalasabbá teszik. Az egyes pályázatok elbírálásánál nem politikai, hanem szakmai szempontokat vettek figyelembe – reagált Juhász László, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője.
Idegen házastársat választanak
Minden negyedik szlovákiai magyar házasuló szlovák nemzetiségű személyt vesz el – derül ki a pozsonyi Új Szó összeállításából. Tavaly a magyar férfiak 72,4 százaléka vett el magyar menyasszonyt, míg a magyar nők 66,6 százaléka magyar vőlegénynek mondta ki a boldogító igent. Különösen Pozsony megyében sok a vegyes házasság. A statisztika itt 67 magyar vőlegényt regisztrált, közülük 44 szlovák nemzetiségű nőt vett el, 23 magyart. A házasságot kötő magyar nők esetében hasonló az arány. Nagyszombat megyében a magyar házasságok aránya 83 százalékos volt, Nyitra megyében 72, Besztercebánya megyében 75, Kassa megyében pedig 65 százalékos.
Művészek a Nemzeti Kulturális Alapért
A Nemzeti Kulturális Alap költségvetésének esetleges csökkentése, a rajta keresztül kulturális támogatásra fordítható összegek megvonása visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatna el a magyar kulturális életben, és egyes művészeti ágak ellehetetlenüléséhez vezetne – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet neves művészek és kulturális szakemberek írtak alá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.