A kataszteri hivatalt perelné a polgármester

2007. október 25., csütörtök, Közélet

Valósággal akadályozza a sepsiszentgyörgyi önkormányzat működését a kataszteri hivatal, mert a város által a Zoocomptól megvásárolt szépmezői terület telekkönyvezése mai napig sem történt meg, a parcellákra ezért képtelen kiírni versenytárgyalást a városháza.

Nagyok a bajok a hivatalnál — fejtette ki Albert Álmos —, az önkormányzat bő másfél hónapja kérte a katasztertől a szépmezői városrész telekkönyveit, a sürgősségi illetéket, a több mint 25 millió régi lejt is kifizették, hogy mihamarabb megkaphassák az iratokat, melyek nélkül sem felparcellázni, sem a területeket kérő vállalkozóknak a liciteket megszervezni nem lehet, a kivonatokat azonban mai napig sem kapták meg. Emiatt per indítását fontolgatja a városháza — jelentette be Albert Álmos. A késlekedés oka egyébként nem a hanyagság — magyarázta a polgármester —, hanem valamikor az idők során rosszul telekkönyvezték a parcellákat, az egész számozás eggyel elcsúszott, s most a telekkönyvi hivatalnál nem tudják, mit csináljanak. Tény, hogy e tanácstalanság miatt patthelyzetbe került az önkormányzat, a parcellák igénylőit sem tudják kielégíteni, és a meg nem köthető bérleti szerződések hiányában a város jókora bevételtől is elesik. Ráadásul nem csak ennyi a baj a kataszteri hivatallal — tette hozzá a polgármester —, olyan városi helyrajzokat adnak el pénzért a rászoruló lakóknak, melyek az ötvenes vagy hatvanas években készültek, egyáltalán semmi közük a mostani állapotokhoz, nincs rajtuk például a szakszervezetek művelődési háza vagy a Sugás Áruház, és az utcai hálózat sem felel meg a valóságnak. A meghiúsult Artima szupermarket-építésért is a kataszteri hivatalt teszi felelőssé Albert Álmos. Az áruházláncot működtető cég ugyanis azért mondta fel a várossal kötött szerződését, és követel kártérítést, mert az általa bérelt területről kiderült, hogy egy része belügyminisztériumi tulajdon, a város ellenben jóhiszeműen adta oda a telket, miután egy magánvállalkozó felmérte, a kataszteri hivatal pedig pecsétjével hivatalosította a felmérés valódiságát. A polgármester elmondta, mihelyt az Artima megküldi kártérítési követelését a városnak, perbe hívják a felmérést végző magánvállalkozót és a kataszteri hivatalt, hogy ők térítsék meg a cég kárát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2007-10-25: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Felelősséget vállalt a kormány
Felelősséget vállal a kormány az egyéni körzetes választási rendszer bevezetését szabályozó törvényért — jelentette be Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök a tegnapi kormányülést követően.
2007-10-25: Közélet - Szekeres Attila:

Levonták a következtetéseket (Pandora-botrány)

A Pandora-ügy nem annyira negatív kicsengésű, mint azt a sajtó tálalta — közölte érdeklődésünkre Demeter János, a megyei tanács elnöke.