Tegnap délután a sajtó képviselőinek jelenlétében leplezték le a kézdivásárhelyi egykori mozi épülete homlokzatán a Cinema Petőfi Mozi cégtáblát.

Augusztus 15-től heti négy alkalommal ingyen filmvetítés lesz a régi-új moziban. Az ügy azonban zűrös, a mozi bérlője furcsa körülmények között kapta meg tizenöt évre az épület használati jogát a várostól: egy, a napokban Szarvadi József István alpolgármester által aláírt, de néhány hónapja keltezett irattal. Az alpolgármester emiatt törvénytelenséggel vádolja magát, s lemondását helyezte kilátásba.
Constantin Pătru, a kézdivásárhelyi Conrek Kft. társtulajdonosa, a Petőfi mozi bérlője tegnapi sajtótájékoztatóján felelevenítette, a 2008/303-as törvény értelmében az országos mozivállalat 2010. február 22-i hatállyal visszaszolgáltatta a városnak a mozi épületét azzal a kikötéssel, hogy a 2010. december 31-ig megkötött bérleti szerződés érvényben maradjon, természetesen, a bért a cég a visszaszolgáltatástól kezdve a városnak fizeti. Tavaly szeptember 6-án a városháza a bérhátralék miatt egyoldalúan felbontotta a Conrekkel a szerződést, és át akarta venni az ingatlant, de a kényszervégrehajtásra nem került sor. A bérlő cég másnap kapta meg a városháza szeptember 6-i dátummal kiállított, júliusra és augusztusra szóló, havi 1255 eurós értékű számláját, s bár bizonyították, hogy hét év alatt az épület felújításába 813 000 lejt fektettek, ennek kifizetését a helyi önkormányzat elutasította, azzal érvelve, kérjenek kárpótlást a filmvállalattól. A legújabb fejleményekről a bérlő elmondta: a számtalan pereskedés után Szarvadi József István alpolgármester március 25-i keltezéssel aláírta azt a szerződéskiegészítést, mely értelmében visszamenőleges hatállyal, idén január 1-jétől további 15 évre meghosszabbítja a céggel a bérleti szerződést.
Az ügy innen válik zűrössé: a szerződéskiegészítést néhány napja, július 18-án írta alá az alpolgármester, és azért ő, mert kiállításának időpontjában, március 25-én Rácz Károly polgármester vesztegetési ügy miatt fogdában tartózkodott. Szarvadi József István a kiegészítő okirat aláírása után rájött tévedésére, és feljelentette magát a helyi rendőrség gazdasági osztályán, azt kérve, vizsgálják felül a szerződés törvényességét.
A bérlő e részletről nem szólt, ellenben azt elmondta, az országos mozivállalat tavalyi ellenőrzése során arra a következtetésre jutott, hogy a helyi önkormányzatok egy része nem tartotta tiszteletben a 2008/303-as törvényt, nem korszerűsítették a mozitermeket, és nem indult újra a filmvetítés, emiatt tavaly májusban kormányrendelettel 166 filmszínház került vissza a mozivállalat tulajdonába (a háromszékiek nem tartoztak e kategóriába). Így került sor a szerződés meghosszabbítására, ami a bérlő szerint törvényes keretek között zajlott, ezért nem érti, hogy az alpolgármester miért ment a gazdasági rendőrségre. Hozzátette, részt óhajt venni a soron következő tanácsülésen, hogy elmagyarázza a városatyáknak is a valós helyzetet.
A moziüggyel kapcsolatosan Szarvadi József István hétfőn, miután feljelentette magát Vasile Alexénél, a gazdasági rendőrség főnökénél, bejelentette: benyújtotta lemondását Rácz Károlynak, de azt a polgármester összetépte. Azt is közölte, eltökélt szándéka, hogy nem vállal további bűnrészességet Rácz Károllyal, ezért nemcsak alpolgármesteri és tanácstagi tisztségéről mond le, hanem a Magyar Polgári Pártból is kilép feleségével, dr. Benedek Eszterrel együtt, aki 2008 júniusa és októbere között a megyei önkormányzat MPP-s tagja volt. Döntését a mára meghirdetett, de objektív okok miatt egy héttel elnapolt tanácsülésen szándékozott bejelenteni. Jól értesült források szerint Lukács László tanácstag, az MPP városi elnöke az alpolgármesteri szék várományosa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.