Igazságügyi hézagok

2011. július 21., csütörtök, Közélet

További lépéseket kell tennie Bulgáriának és Romániának az igazságügyi reformok és a korrupció elleni küzdelem terén – állapította meg a témáról tegnap kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

A testület azt is bejelentette, hogy jövőre átfogó értékelést készít a két ország 2007-es csatlakozása óta ezeken a területeken elért haladásról, és szükség esetén kötelezően követendő ajánlásokat is megfogalmaz.
A két ország EU-taggá válása óta a bizottság évente rendszeresen áttekinti, hogyan áll a reformfolyamat az igazságügy, valamint a korrupcióellenes fellépés területén. A mostani jelentésben azt állapította meg, hogy bizonyos mértékű haladást mindkét tagállamban minden területen elértek, de még további erőfeszítésekre van szükség, különösen Bulgária esetében. Romániában az uniós végrehajtó-testület komolyabb előrelépéseket állapított meg, beleértve az igazságszolgáltatás hatékonyabbá válását, illetve az új törvénykönyvek gyakorlatba iktatásának folyamatát. A jövőben szükségesnek tartott lépések között említette a bizottság a felső szintű korrupcióra vonatkozó bírósági eljárások gyorsítását, valamint a pénzmosásra vonatkozó törvénykezés javítását.
Nemzetközi értékelések szerint az igazságügyi reformok és a korrupció elleni fellépés terén mutatkozó lemaradás részét képezi annak a politikai véleménynek, amelynek alapján egyes EU-tagországok még ellenzik, hogy Románia és Bulgária belépjen a belső határok nélküli mozgást biztosító schengeni övezetbe.
Traian Băsescu kedvezőnek nevezte a jelentést, amely szerinte visszaigazolja a Bukarest által elért haladást. Az államfő elmondta: teljes mértékben osztja a bizottság szakértőinek véleményét, miszerint a román legfelsőbb bírói tanács és a legfelsőbb bíróság "nem meggyőző" a korrupcióellenes harcban. Megismé­telte: nem tartja korrektnek és igazságosnak, hogy az unió tagállamai Románia és Bulgária esetében az igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését hozzácsatolják a schengeni övezethez való csatlakozás követelményeihez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2011-07-21: Közélet - Farcádi Botond:

Nem lesz népszavazás?

Felháborodva vette tudomásul a háromszéki MPP, hogy Hargita Megye Tanácsának rendkívüli ülésén nem tűzték napirendre azt a határozattervezetet, amelyet a polgáriak Kovászna, illetve Hargita megyei önkormányzati frakciói kezdeményeztek. A javaslat értelmében a két képviselő-testületnek olyan határozatot kellene elfogadnia, amelynek alap­­ján népszavazást kezdeményeznének.
2011-07-21: Közélet - :

Boc decentralizációt sürget

Emil Boc kormányfő arra kérte a minisztereket, hogy a decentralizáció részeként két héten belül mutassanak be megoldásokat a hatáskörök átadására a megyei és helyi tanácsoknak.