Emil Boc kormányfő arra kérte a minisztereket, hogy a decentralizáció részeként két héten belül mutassanak be megoldásokat a hatáskörök átadására a megyei és helyi tanácsoknak.
"Az oktatásban, egészségügyben, szállításban történtek példa értékűek, de ki kell egészíteni más döntésekkel, más minisztériumokban, hogy a döntés minél közelebb kerüljön az állampolgárhoz. A vagyon tekintetében meg kell szoktatniuk a minisztériumoknál dolgozókat, hogy ne mondjanak nemet akkor, amikor bizonyos aktívák, illetve hatáskörök átadásáról van szó, amelyeket a helyi hatóságok jobban tudnak kezelni" – mondta Boc a minisztereknek.
Boc szerint jelenleg közel "háromezer helyi fejlesztési motor" van, ezeket a megyei, helyi tanácsok, a polgármesteri hivatalok képviselik, és a kormánynak támogatnia kell ezek fejlődését. "Országos szinten kell tartanunk a szabályozási és ellenőrzési hatásköröket, ez a központi, országos kormány feladata" – fűzte hozzá Boc.
Korábban Boc kijelentette: a koalíció tagjai nem jutottak közös nevezőre a közigazgatási átszervezésről, de a folyamat azzal kezdődik majd, hogy a polgármesteri hivatalok átvesznek olyan hatásköröket, amelyek jelenleg minisztériumoknak alárendelt intézményekhez tartoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.