Új versenyvizsgát készül kiírni Kovászna Megye Tanácsa a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói állására, az erről szóló határozattervezet várhatóan ma kerül a közgyűlés elé.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a brassói ítélőtábla július elején jogerős ítéletben érvénytelenítette a 2008-ban lebonyolított versenyvizsgát, melynek nyomán azóta Szonda Szabolcs vezeti az intézményt. A procedúra ellen a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Dan Tănasă emelt kifogásokat az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, majd 2009-ben Codrin Munteanu akkori prefektus a törvényszékhez fordult. Azt sérelmezték, hogy a versenyvizsgára jelentkezés egyik feltételéül szabták a magyar nyelv ismeretét.
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke tegnap a Háromszék érdeklődésére elmondta: az új versenyvizsga megszervezéséről az önkormányzat ma dönt. A versenyvizsgára jelentkezés feltételeinél valószínűleg azt az elvárást is megfogalmazzák, hogy az állam hivatalos nyelve mellett a jelölt még legalább három, az Európai Unióban hivatalos nyelvet ismerjen középfokon. A magyar és a román nyelven beszélő jelöltnek tehát két idegen nyelvet kell még ismernie, aki azonban nem beszél magyarul, annak három más európai nyelvből kell középfokú vizsgával rendelkeznie.