Újdonság, de csak a maga nemében, hiszen ’90-től errefelé volt részünk néhány rangos lovasrendezvényben, -versenyben – gondolok itt az országos bajnokság döntőjének is beszámító Incitato Kupa fogathajtóversenyekre (szám szerint tizenkettő volt), az öt Rand Lover Kupa lovastusa- (military) viadalra, a Balkán-bajnokságokra Fortyogófürdőn, Sepsiszent­királyban... hogy csak a lovassport hagyományos versenyszámait vegyem figyelembe, de nyugodtan megemlíthetem a Bodoki Napok, a Farm utca 500. lovasrendezvényeit is, melyek túl a sportág bázisán, hátterén figyelmet szenteltek sportjellegére is, megmozgatva a vidék lótenyésztőit, fogathajtóit egyaránt. Vágtánk még nem volt, ilyen vágtánk, mint amilyenre az Óriáspince-tető készült. És jól felkészült – dicséret ezért a rendezőknek, és köszönet is.
Na de amíg a vágta megkezdődött, majd annak futamai között (hiszen a népes mezőnynek köszönhetően nyolc előfutamot és négy középfutamot kellett rendezni) "ízelítőt" kaptunk díjugratásból, díjlovaglásból – olimpiai versenyszámok ezek, és a lovastusa részei –, majd lovas­íjászatból, mondanám a fogathajtást is, de... Jó volt látni ezeket a lovassportszámokat, mert arra a következtetésre vezettek, hogy úgy, mint a mögöttünk maradt húsz év alatt a fogathajtás, a díjugratás, a díjlovaglás is gyökeret foghat itt, a háromszéki medencében, s tényleg a lovassportok itthoni fellegvára lehetünk. De csak úgy, ha a pár évvel ezelőtt a két megye – Hargita és Kovászna – elhatározta közös lovasfórum életre hívása valóban bekövetkezik, s a Székelyföld lovassportjának lesz végre érdekvédő fóruma, amely nem csak védi, képviseli a lovassportok érdekeit, hanem irányítja is azok tevékenységét. Nem vitás, szikra pattant itt, az Óriás­pince-tetőn, felvillantva a lehetőségét annak, hogy nemzeti sportunk legyen a lovassport néhány ága – a fogathajtás mellé csatlakozzék a díjlovaglás, díjugratás, tereplovaglás... –, de hogy lángra lobban-e az a szikra, az a jövő titka.
Túl előrementem?... Jó, akkor visszatérek a vágtához. Harminc lovas nevezett, a legtöbb (húsz) Ko­vász­na megyéből. Ezek négy-négy tagot szám­láló csoportokra osztva elő­futamokkal kezd­­ték meg a küzdelmet a három helyért, mely jogot ad a Nem­zeti Vág­tán való részvételre. A cso­dálatra méltó paripák jó gazdákról árulkodtak. A futamok pedig ki-kisúgták a nézőtér felé, hogy: "türelem, uraim, türelem, ez az első vágtánk, résztvevői mindenekelőtt tanulni jöttek, tapasztalatot szerezni, türelem, türelem, a jövőben majd jobb lesz, különösen, ha az a bizonyos lovasfórum teljesíti hivatását, s a soron következő falunapokon vágtát is rendeznek..." Na de akadt néhány igazán ügyes, tapasztalt versenyző is – Ambrus János, László Albert, Bajna Árpád, Filep Marót, Ambrus Szabolcs, Veress Bálint, Bacs­kó Levente, Bihari Béla, Gaj­zágó Áron, Csobot Barna... –, akiknek dicséretére nyugodtan idézhetem Ho­mérosz sorait: "..ki érti dolgát, lova bár silányabb, / Csak a célra néz, ha fordul, nem felejtve, / Hogy irányította lovát gyeplője, / Biztosan hajt, lesve, nincs, ki megelőzte." Az előfutamok beindította rosta egészen belejött, s a középdöntőben kitartóan folytatta munkáját. Né­gyen maradtak a döntőre: Filep Marót (Illye­falva, Nor nevű lovával), Ambrus Szabolcs (Székely­udvar­hely, Flamingo n. l.), Bagoly Szabolcs (Sepsi­szent­györgy, Samir n. l.), ifj. Bihari Béla (Kálnok, Neagra n. l.). Ki izgulva, ki nyugodtan a döntőre koncentrált, közben az Óriáspince- tető felett ijesztően tornyosultak az esővel fenyegetőző sötét felhők. Meg­várták, míg Bartha Edy négyes fogata leír egy kört, s amikor megkezdte a másodikat, megeredt az eső, tombolni kezdett a szél... Aki csak tudott, menekült. Az egyébként előre jelzett vihar, zápor elmosta a vágta döntőjét. A szervezők, látva a felázott pályát, döntöttek: tekintettel a lovak és a versenyzők egészségére, lefújják a döntőt. A Nemzeti Vágtára jogosult mind a négy döntőbe jutott versenyző.