Kíváncsi voltam, mennyire zavarta meg az MSC férfi kézilabdacsapatát a szomszéd sportteremben dolgozó másik szentgyörgyi csapat, az ACSB-Bobowling, hiszen a tavalyi A-osztályban játszott keretéből szakadtak ki, s az csak logikus, hogy az átállt játékosok űrt hagytak maguk mögött. Űrt, melyet nem lehet egyik napról a másikra betömni, űrt, melyet általában nem lehet szó nélkül hagyni...
A Szabó Kati Sportcsarnok ízületeket kímélő játékterén lassan-lassan gyülekeztek a tavalyi ifjúsági I-es bajnokság ötödik helyezett játékosai, Viorel Bărbos edző tanítványai: Lohan, Nişte, Stoica, Blaj... Rákérdeztem a férfi kézilabdánkban kialakult szokatlan helyzetre: – Nos, legények, a szomszédba átvonultak gondolták-e meg, hogy mit tesznek, jött-e vissza közülük valaki?
– Nem – válaszolt Lohan –, de mi – nézett rá a mellette álló Niştére – visszajöttünk, s a csapat mellett maradunk az új bajnoki évben is.
S mint aki jól válaszolt, a feléje szálló labdára összpontosított, s ezzel mintha mondani akarta volna, hogy "tettük az ő dolguk, a miénk a felkészülés, a szorgalmas napi munka..."
Közben megérkezik Viorel Bărbos, a csapat edzője, s amíg a fiúk melegítve bevárják csapattársaik érkezését, beszédbe elegyedünk, természetesen a csapat körül kialakult helyzetről, belső életéről, a munkáról.
– Rendkívül örvendek annak – így Viorel –, hogy Lohan és Nişte a csapatban marad, mindkettő alapember lesz az új bajnoki évben. Egyébként játékoskeretünk kiegészült három brassói játékossal. Természetesen nem zárjuk be kapuinkat, szeretettel várjuk a visszatérni akaró szentgyörgyi kézilabdázókat.
– A jelenlegi keret?
– Alexandru Stoica, Cătălin Zaharia – kapusok, Eduard Nişte, Alexandru Lohan, Andrei Dobrean, Mădălin Blaj, Cosmin Petrilă, Constantin Alexandru, Mihai Moldovan, Ciprian Benţea s a három brassói játékos, akik idén lépnek a felnőtt korosztályba. Ez a keret adta a tavasszal rendezett országos bajnokság döntőjén ötödik helyen végzett csapat magvát, gerincét, alapját – vegye ki, ahogy akarja. Erre a keretre, emelt fővel mondom, lehet építeni a jövő csapatát. Csak hagyjanak dolgozni.
– Nos, akkor nézzük a munkát.
– Egyelőre naponta tartunk egy edzést, mindig délután, az előttünk álló héten napközis rendszerű edzőtáborba vonulunk, természetesen fokozott ütemre kapcsoljuk az edzéseket, majd jön egy olyan periódus is, amikor nem zárjuk ki a napi két edzést sem. Időben megkezdjük a csapatépítést, a játékstílusunk kialakítását szolgáló edzőmérkőzéseket, s ha sikerül, akár előkészületi tornát is szervezünk. A cél, hogy minél felkészültebben találjon a bajnokság rajtja.
– S az mikor lesz?
– Szeptember 17–18-án. Hogy melyik csoportba osztanak be, azt most nem tudni, ugyanis bővülni fog az A-osztály mezőnye, s minden bizonnyal két csoportra osztják, így aztán a csoportokon belüli nagyobb létszám – 12, 13 vagy 14, majd kiderül – miatt csak egy-egy oda- és visszavágó, vagy, ha így érthetőbb, őszi és tavaszi mérkőzéssorozat dönti el a szuperligába jutást. Kiesésre nem kell gondolnunk, mert az előttünk álló bajnoki évben is ismeretlen lesz ez a fogalom, így aztán nyugodtan, bátran, felszabadultan játszhatunk.
A bemelegítés után a játékosok az erőterembe vonultak. Hogy nem először teszik, azt elárulta otthonos mozgásuk. Az erőterem után a játéktér következett, előkerült a labda s egy sor labdás gyakorlat. A srácok munkakedve, komolysága, elkötelezettsége a kézilabda iránt megnyugtató. Meggyőződésem, ha megnyugszik a légkör, nemcsak a munkakedv fokozódik, hanem az eredményesség terén is mutatkozni fog az előrelépés. Mondom, ha megnyugszik a légkör... Addig is jó munkát, kitartást, srácok!(áros)
