BiogazdálkodásAugusztusi teendők

2011. augusztus 2., kedd, Gazdakör

A vetőmagnak szánt gabonát igyekezzünk termésnapon aratni, vagyis 8–9-én. Aratás után mifelénk a másodvetés nem vált be, kötelező a tarlószántás: bár költséges, a jövő termés szempontjából nagyon hasznos. Ültetési idő augusztus 1–8. és 24–31.

Mit végezhetünk el ebben a hónapban?
* diófát, cseresznyét, meggyet jó ekkor metszeni
* bár a tévhit szerint már a gyom sem nő, a gyomtalanítás, a kapálás jót tesz a termésnek, és megkönnyíti az őszi vetést-ültetést
* a kora tavaszi hagymát, spenótot, salátát, fokhagymát most kell a földbe juttatni
* rózsát, ribiszkét, egyéb bokros növényt dugványozással most lehet szaporítani
* a tárkonyt szétszaggathatjuk, és sok locsolással lestyán mellé ültetve termeszthetjük
* a rózsa, a bokros cserje ágát gondosan levágjuk, hogy legalább öt hónaljrügy legyen rajta, jól felpuhított és beáztatott talajba 2–3 rügyig beszúrjuk, pillepalackkal betakarjuk, és gyakran locsoljuk
* a szőlőben jó, ha az új hajtásokat letépjük, lenyessük, hogy a termés több naphoz jusson
* a lemosó permetezés is ajánlott
* az almafákat, körtéket, ahol nagyobb a termés, ajánlatos alátámasztani, hogy megvédjük az ágtöréstől, -hasadástól
* A földi epret is most ajánlatos ültetni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2011-08-02: Gazdakör - :

Egyenesben a húsmarha-támogatás

Megoldódni látszik a háromszéki igazgatóság és húshasznú fajtákat tartó tenyésztők által szorgalmazott támogatási forma romániai alkalmazása. A helyi szakemberek az állatlétszám-csökkenés egyik fontos megállítási módját látják a húsmarhatartásra való áttérésben, aminek tartozéka lenne az ágazati támogatások bevezetése is.
2011-08-02: Gazdakör - :

Hírlugas

Génmódosítási csata
Míg a magyar kormány szerint a génmódosított szervezetektől való mentesség fenntartása nemzetstratégiai érdeknek számít, Románia továbbra sem tiltja a génmanipulált növények termesztését.