– Semmi baj, megmutatjuk nekik, hogy mi sem alkuszunk – felelte Nemes Tamás. – Eredj a Bábolna hídjáig, és hozzál hírt mindenről.
Böjte vállára vette nehéz szerkezetű puskáját, és kiballagott a Gyepszegés útján az erdő között.
– Székely Zsigmond uram, kegyelmed menjen a lovasokkal Böjte Simon után, s a Bábolna-hídon innen álljon lesben az erdőben. Henter Mihály uram a puskás gyalogokkal 400 lépésre megettük. Csulak Márton öcsém 50 puskással benn marad a fogadóban, a kaput bezárják. Én Eresztevény irányában állok lesben. A többit a körülmény megmutatja. A fő az, hogy a németek bátran jöhessenek a fogadóig. Jankó Mihály, te mellettem maradsz, és vágod a németet, mint én – rendelkezett Nemes.
Azon időben a mai Libacs és Süvegfű nevű helyeken nagy, nádas tó volt, hosszan lenyúlott Réty felé. Rajta az úton keresztül vámos híd állott. A tótól nyugatra rengeteg erdő volt, ott, ahol ma a Gyepszegés és a Hágó van.
A németek, mintegy ezren, fele lovas, fele gyalog puskás zsidók, ráczok, nesztelenül haladtak előre a csendes éjben, és körülvették a fogadót, ahol sötét és csendesség volt.
– Van itt valaki? – kiáltott magyarul egy német.
– Mi vagyunk itt, szegény utasok – hangzott belülről.
– Nyissátok ki a kaput!
– Nem nyitjuk – felelte egy hang.
– Betörjük, és kardra hányunk titeket.
A ráczok a kaput vágni kezdték. A kemény szerkezet nehezen engedett. De amint az arasz vastag deszkán a legelső nyílás megjelent, négy puskából lobbant ki az öldöklő golyó, és kiáltották: tágulj, német, ha jó kell! A jól irányzott lövések egymás után döntötték le a vitéz ráczokat, akik már vagy harminc éve Magyarország lakói és a hont adó magyarnak ellenségei. Fegyver­ropogás közepette Nemes Tamás csapata rohan elő az erdőből. A németek hátrálni kezdettek Eresztevény felé, ahol Székely Zsigmond csapatára bukkantak. Visszavonultak, de Henter Mihály rohant elé a hídon. Az ellenség körül lett véve. Leverték őket. Hajnalban alig tudott elfutni néhány rácz le, a tó mellett Réty felé. Mikor a nap felsütött, a vitéz német sereg ott hevert élettelen. A fegyvereket és a lovakat összeszedték, és diadallal vonultak fel a székelyek Besenyőre, onnan a patak mellett fel a Bodoki-havasra, az Alvégnél Barótra, s innen a Rikán át a Nagy-Küküllő mellé. S tovább, ahol Radnót táján Radvánszki seregéhez csatlakoztak. Itt találta a futár Pekrit, aki Tokaj felé ment Rákóczihoz. Pekri Csulak Mártont századosságra emelte, és vagy 500 székelymagyar hajdúval Vágrámhoz küldte... Nemes, Székely, Henter ezredesek később dandárnokok lettek, s körömszakadtáig hívei maradtak a nemzeti ügynek.
*
A kéziratos krónika hosszadalmas és romantikus fejezetei között érdekes, részben értékes részletek sejlenek fel Besenyőről, olykor olyanok, amelyek a kuruc kori kegyetlenségek keménységét érzékeltetik. Ezek szereplőinek egy része, sejtjük, valós besenyői személy volt. A Kövér család például tősgyökeres a faluban. Kiderül, hogy földből épült erődítmény vette körül a falu ősi templomát, és hogy a Csente-hegy tetején is volt valamikor épületrom. Helyi szerző munkája a krónika, ami abból is kiderül, hogy a hosszú történet a falutól messzibb fekvő Várhányás nevű helyen ér véget, melyet a bujdosó kurucok várának tart a krónikaíró és a régiek szájhagyománya.
Csulak Marci Rebuska asszonnyal és Füzina kisasszonnyal visszavonult saját várába – így a romantikus szerelmi történet –, amely ott volt, a Besenyő patakon felmenve, jobb felől azon a helyen, amit ma is Várhányásnak neveznek. A két asszony negyven napig volt a várban. Csulak Marci nőül vette Füzina kis­asszonyt, boldogul éltek. Nem született gyermeke Füzina asszonynak, s így kihalt a Csulak família Besenyőről.
Csulak Márton nem költött személy volt, ez derül ki Cserei Mihály Históriájából, ahol az oly sokszor németpárti szerző kemény szavakkal illeti: kuruc rablónak nevezi Csulakot, aki azonban valós szerepet játszott a háromszéki mozgalmak idején, akárcsak hidvégi Nemes Tamás, rétyi Székely Zsigmond, akiket a háromszéki kuruc mozgalom részeseiként, szervezőiként, vezetőiként emleget Cserei Mihály is. A besenyői református egyházközség levéltárának adatai szerint (I/25., 2–7. lap) Csulak Márton 1742–49 között 2,1 forinttal adósa az egyháznak – derül ki néhai dr. Imreh Barna (1908–1982) nyugalmazott református lelkipásztor jegyzetéből, amelyet a krónika Kovács Ella-féle másolatának végére írt anélkül, hogy nevét is beírta volna. (E sorok írója azonban jól ismeri Imreh Barna jellegzetes írását, így az azonosítás biztos – Kgy. Z. megj.) Cserei Mihály Históriájának 411. lapján ezt olvassuk: "míg mi beérkezénk, a portások Kozmáson le is vágának vagy 28 hajdut, s Csu­lak Marcit, ki hadnagy vala, elfogják, Bocskor Kelement is a maga házánál Tusnádon levágják". Cserei eseményekben gazdag politikai pályát futott be. Élete utolsó évtizedeit nagyajtai magányában töltötte édesapja birtokán. A Cserei-kúria ma is áll Nagyajtán, a helybeli erdő-közbirtokosság tulajdona, és "hagyományos-történelmi, de ugyanakkor hasznot is hozó" objektumként szeretné működtetni a tulajdonos közösség. A Cserei családot a helybeli kálvinista eklézsia jeles patrónusaként tisztelik ma is Nagyajtán. Az unitárius templomvár külső keleti falán 1993-ban elhelyezett márványtábla őrzi nevét és emlékét.

Várhányás, Csulak Marci vára
Eldugott és csendes vidékre kalauzoljuk az olvasót, messze fel a Besenyő-patak völgyé­be. Áldott emlékű Imreh Barna jeles helytörténész társaságában – 1979 júniusában – felkerestük és átkutattuk a Várhá­nyást. Két mély árok között emelkedő keskeny hegygerinc laposabb részén található. A névre igen, a helyre aligha emlékeznek már a maksai és a besenyői emberek. Mi volt ott? – teszik fel gyakran ők is a kérdést. Orbán Balázs ide is eljutott. "A hagyomány szerint – írta 1868-ban – ott pogány vár állott, szemben vele a Bálvány nevű magas hegycsúcs, hol hagyományilag pogány ősök nemzeti istenöknek áldoztak... egyik magas csúcsot Nézőhelynek, a másikat Vaskapunak nevezik. Mindezek az elnevezések arra mutatnak, hogy most az elhagyott, rejtett völgyben régen emberek laktak."
Várhányás alól vályús úton mászhatunk fel a tetőre. Az út megkerüli a hegyet. Az öregek szerint Várútja a neve. A tetőt sűrű ciher borítja. Ez Várhányás teteje, amelyet 4–5 m mély nyaksánc választ el a mögötte magasuló hegygerinctől. A tetőn kincskeresők által ásott gödröket látunk. Az irodalomban sehol nem említik, hogy ezen a helyen valaha is régészek ástak-kutattak volna. Látogatásunk idején a tűztől hólyagossá olvadt felületű homokkődarabokra találtunk. A maksai származású Kakas Zoltán szerint innen szalagdíszes edénytöredékek is előkerültek.
Rejtekhellyel, erődített ősvárral lehet dolgunk, esetleg őskori települést rejthet ez a hely? Maradunk egyelőre a kérdéssel.
Régebbi maksai látogatásunk idején Maksai István akkori nyugalmazott erdésszel beszélgettünk, aki elmondta, hogy "ott a nép szerint valamikor vár állt, és a felső árokból alagút is vezetett be alája. Így hallottam én is a régi­ektől."
– Volt ott fenn annak idején harc is – állította a besenyői néhai Páll József. – A támadás a Vaskapunál kezdődött, s amikor menekült az ellenség, Várhányásból szembetalálta magát az ellenállókkal. Én is hallottam az alagútról, de úgy jegyeztem meg, hogy az a Tikosból indult a Várhányás alá.
– Várhányás nevét nem nehéz értelmezni. A régiek azt állították, hogy ennek a hegynek a keblében tűz, forróság van. Időnként ki-kitör, és belülről olvadt anyagot hány ki a napra. Az már ismert dolog, hogy ahol a földben kincs van elásva, ott időnként tüzet hány a hegy! (Molnár József, szül. 1911) Czompók József kérdésünkre így felelt: "Jaj, Várhányás nagyon régi, még az óriások idejéből való!" Ilyés Ferencné Majos Mária mesélte, hogy "a fiatalabb Bács János Várhányáson egyszer találkozott egy törpével. Bemehetsz a pincébe – mondta törpe –, van ott sok arany a kádban. Vehetsz is belőle, de ne időzz ott sokat, gyere ki hamar, mert becsukódik az ajtó, s onnan aztán soha ki nem jöhetsz!"
Besenyőiek szerint "Csulak Marci vára olyan magasan állt, hogy onnan látni lehetett a falu feletti Csente-hegyet. Ha a Csentén kigyúlt a lármafa, a jelzőtűz, azt Várhányáson azonnal látni lehetett. Azért volt az jó búvóhelye a kurucoknak, vész idején rejtekhelye a környék népének."
Visszatérve a Csulak Marci krónikája című kéziratos másolatra, megállapíthatjuk, hogy annak szerzője valóban Cserei Mihály Históriájára támaszkodik, de önálló és egyéni jellegű munka. A szövegből érezni lehet, hogy a helyi kiegészítések – akár szájhagyomány alapján, akár az író fantáziájának termékei – képzettebb, iskolázott személytől származnak. A besenyői idős személyek és a helybeli Sorbán család szerint Porzsolt Ádám egykori besenyői tanító lehetett, akinek neve – sajnos – nem szerepel a kéziratban. Feldolgozása, jegyzetekkel való ellátása, kiadása sok munkát vesz igénybe. Igazából a kuruc kor történelmében jártas történész számára lenne javallott.