Ötletgazdája és szervezője a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. Bátran lehet hagyományosnak nevezni az igen hasznos rendezvénysorozatot, mely 2007-ben Mikóújfaluban indult útjára. A négy Aquariuson 71 borvizes település jelent meg, 122 borvízforrás vizét mutatták be és kóstolhatták meg a jelenlevők, részt vettek termékeikkel a Kovászna és Hargita megyei borvízpalackozók is. Az idei rendezvényről Albert Zoltán főszervezővel beszélgettünk.

A megfizethetetlen kincs
– Az eltelt öt év alatt tapasztalatokkal gazdagodtunk, sokarcúvá vált az Aquarius, színvonalas seregszemléje ez minden évben annak a kincsnek, amely megfizethetetlen, s amelynek védelme kötelességünk. Versenyekkel gazdagítottuk a programot, amelyekbe bekapcsolódnak az idősebb nemzedékek is. Egyre több a történelmi, ipartörténeti adat, szívesen neveznek be erre a parádéra borvizes településeink. Érdekes és ötletes üvegcímkéket szerkesztettek-rajzoltak a jelenlevők a palackozatlan forrásvizek számára. A sütő-főző vetélkedő egy része is – például a borvízzel sült palacsinta – az ásványvizekhez kapcsolódott. Örömmel láttuk az újabb ötleteket, hihetetlen, hogy mennyi mindent lehet készíteni az ásványvízből.

A bodoki borvíz története
Hasznos, emlékezetes kezdeményezése volt a múlt évtized utolsó éveiben a bodoki Favorit Rt. borvíztöltő igazgatójának, Kicsi József­nek, hogy borvízünnepet szervezett Bodokon. Sajnos, az érdekes rendezvény nem tudott hagyománnyá erősödni.
A bodoki Matild víz története több, mint érdekfeszítő. Bodokon ugyanis adott minden, ami a borvízhez szükséges: a mélyből feltörő, vulkanikus eredetű szén-dioxid, az ásványi sókban gazdag mélystruktúra, a raktározás és a szállítás számára fontos hűvösebb klíma, nem utolsósorban a bodoki fazakalás, hiszen helyben készültek a legkiválóbb cserépkorsók. A mesterség kiváló gyakorlója a Henter család volt, amelynek leszármazottjai ma is élnek. A Borvíz tere helynevet 1775-ből ismerjük. A település falumonográfiájából tudjuk, hogy a kuruc szabadságharc utáni években kegyetlen szárazság sújtott a vidéken, kiszáradtak a kutak, patakok, leapadt az Olt vize, de a borvízforrások hozama változatlan maradt.
A fuvarosok a Matildot a sepsiszentgyörgyi, brassói, segesvári vásárokba, sokadalmakba szállították. A fuvaros azt kiáltotta: "Ide-ide a jó friss bodoki borvízre!" Mesélik az idősebbek, hogy jól elállt a borvíz a cserépkorsóban, amit egy ideig csuszalapival körülcsavart törökbúzacsutkával dugtak be. Hogy jól be lehessen a csutkát helyezni, a töltőlegények az üvegből kihörpintették a felesleges borvizet. Ezeket nevezték "hörpintő legényeknek".
Hajdanában a borvíz a faluközösség tulajdonát képezte. 1802-ben borvízgazdát állítottak, és a forrást faköpűbe foglalták. A borvíz kezdetleges dugaszolása 1888-ban szűnt meg, amikor a kászoni származású György József bérbe vette a forrást, és 18 lovas szekérrel megkezdte a víz szállítását. "1895-ben Budapestre utazott, hogy új, az egészségügyi normáknak is megfelelő engedélyt szerezzen – emlékezett a családi hagyományra a Sepsiszentgyörgyön élő Fogarasiné Sovánka Hajnal. – Időközben a pénze elfogyott, és harmincnapi gyaloglás után érkezett Bras­sóba, onnan pedig borvizes szekéren Bodokra." Korszerűsítette az üzemet, és 1896-ban a bukaresti kiállításon I. Károly román királytól a bodoki palackozott víz aranyérmet kapott, a királyi udvart is ő látta el ásványvízzel. A tulajdonos előbb a híres Hankó Vil­mossal, majd pedig Victor Babeş orvosprofesszorral "vegybontatta" a bodoki vizet. Ekkor kapta a forrás a Matild nevet. György Józsefnek nem volt gyereke, ezért unokahúgáról nevezte el a kutat. A 16 munkással dolgozó töltöde napi 1500 üveg borvizet palackozott. Ilyen állapotban találta az üzemet az első világháború.
A román közigazgatás megerősödése után a brassói Georg Fleischer borkereskedő veszi át az üzemet. A Matild-címkéről lekerül a magyar Szent Korona, helyette megjelenik a román királyi címer, a fiatal Mihály király arcképe, majd a túl magyarosan hangzó Matild helyett a Clotild név kerül a címkére. Fleischer palackozott borvizét a két világháború között eljuttatta Görögországba, Bulgáriába és Egyiptomba is. A négy nyelven nyomtatott címke a bodoki borvizet a híres francia vízzel rokonítja. Felirata: Valódi Román Természetes Vichy.
Az 1989-es rendszerváltás után újra a címkére került a hagyományos Matild név, de ennek eredményeként megcsappant a fogyasztói kör. Az óromániai fogyasztók ugyanis szentül hisznek abban, hogy csak a b betűvel kezdődő hazai borvizek a kiválóak: a Borszék, Bi­barcfalva, Buziás. Ma a Favorit Rt. tulajdonát képezi a palackozóüzem.

Huncut, kétarcú víz
A régiek "huncut, kétarcú vízként" titulálták a bodoki vizet. Ha ugyanis meglangyosították, elszállt belőle a szén-dioxid, és lúgos vízként használhatták, hidegen, vagyis szénsavasan, savas, vagyis savanyúvízként.
Bodok területéről több, régebben palackozott ásványvízkút szerepel kataszterünkben. Ilyen az egykori Lenke, mely Perla de Bodoc (Bodok gyöngye) néven volt forgalomban a két világháború között, majd a használaton kívüli Vilma-forrás. A palackozóüzem közelében buzog a magas ásványisó- és szénsavtartalmú Veres­borvíz. Az utóbbi időben egyre többen keresik fel a Vásárpatakban lévő két Szemvíz-forrást. Régi néphit tartja, hogy a kénes, ún. büdösvizek kiválóan alkalmasak szembajok, kötőhártya-gyulladások tüneti kezelésére. Az ide látogatók a forrás melletti fára rongydarabot akasztottak, amivel aznap szemüket borogatták.