Azóta belekóstoltunk a válság egész eddig legmélyebbnek tűnő bugyraiba, és ma már a született optimisták sem merik azt remélni, a második hullám elkerül bennünket. Legjobb esetben abban bízhatunk, Románia nem lesz ismét a krízist leginkább megszenvedő országok között.
Figyelvén a hatalmas államadósságokban fuldokló nagyhatalmakat, a működő gazdaságok megingását és a jóléti társadalmak fokozatos hanyatlását, ma már nem kérdés: új időszámítás következik. Mi itt, Közép-Kelet Európában ismét elkéstünk, mire sikerült levetnünk magunkról a kommunizmus nyűgét, kiépítettünk egy úgy-ahogy működő piacgazdaságot – elviselvén annak minden hátulütőjét –, odalett a jólét reménye, összeomlás fenyegeti azt a társadalmi berendezkedést, amelyhez reméltük, néhány kínkeserves esztendő után talán mi is csatlakozhatunk, gyermekeink, unokáink már belekóstolhatnak a nyugati világ áldásaiba, nem lesz lemondásoktól, nélkülözéstől terhes életük. Jelen pillanatban azonban úgy tűnik, örülhetünk, ha a pillanatnyi helyzet konzerválható, ha nem vár ránk még rosszabb, nehezebb időszak.
Hiába Emil Boc derűlátása, a jegybank kormányzójának nyilatkozata arról, hogy Románia államadóssága kicsi, hogy visszaszorították a kiadásokat, valós gazdasági termelés alig-alig tapasztalható, anélkül pedig életképes gazdaság sem elképzelhető. A népnyomorításra, megszorításokra épített költségvetéssel, a csőd szélén álló egészségüggyel, a pénzhiány miatt (is) megreformálhatatlan oktatással, tehetetlenül küszködő önkormányzatokkal fut neki az ország az újabb, talán még az előzőnél is súlyosabb válsághullámnak, s kérdés az is, az egyre jobban gyengélkedő Európai Unió meddig folyósítja még a jelen pillanatban egyetlen beruházási forrást jelentő, kis arányban, de azért mégiscsak lehívogatott pályázati pénzeket. Hatalmas, sok százmilliárd eurós összegek röpködnek, hol egyik, hol másik nagy nyugat-európai állam megmentésére igyekeznek összekalapozni a szükséges pénzeket, s várhatóan előbb-utóbb fogytán lesznek a tartalékok, s mire Románia nettó befizetőből haszonélvezővé válna, kiürülnek a pályázati alapok is.
Itt áll hát az ország egy még le sem futott válság után, no meg egy most kibontakozó előtt, s nem úgy tűnik, hogy látnák a kiutat a Cotroceni-palotába válságtanácskozásra hívott döntéshozók, szakemberek. S bár más a pozíciójuk, felelősségük, minden jel szerint nem képesek egyébre, csak hozzánk, egyszerű halandókhoz hasonlóan reménykednek, sikerül talpon maradnunk, és túlélnünk a rajtunk kívül és fölöttünk álló történéseket.