Kövér László nélkül, de már a nulladik naptól közel telt házzal kezdődött a 7. EMI-tábor.
Idén több mint 800 személyt, köztük 120 hazai és magyarországi meghívottat várnak a szerdától vasárnapig tartó táborba, amelyet hagyományosan Gyergyószentmiklós közelében rendez az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet.
Az idei EMI-tábor jelszava Bethlen István kormányának néhai külügyminisztere, gróf Bánffy Miklóstól származik: Megszámláltattál. És híjával találtattál? Romániai és anyaországi magyar történészeket, írókat, rendezőket, egyetemi tanárokat várnak a táborba, de erdélyi magyar vezető politikusokat, a magyar civil társadalom szervezeteinek több képviselőjét is meghívták. Az EMI-tábor idei külön meghívottja Vona Gábor, a magyarországi Jobbik párt elnöke, a 2009 óta Magyarországon betiltott Magyar Gárda alapítója, aki Nemzetpolitika ellenzékből címmel tart szombaton előadást. Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét is várták, ő azonban lemondta gyergyószentmiklósi fellépését, miután a rendezők jelezték, Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke nemkívánatos személy a táborban. Soós Sándor, az EMI elnöke a Háromszéknek elmondta: azt róják fel Szásznak, hogy 2009. december elsején, Románia nemzeti ünnepe alkalmából részt vett a román elnöki hivatal által szervezett fogadáson. A tervezett témák között szerepel a globalizáció, a Kárpát-medencei demográfiai helyzet, az erdélyi magyar oktatás az új tanügyi törvény tükrében, az autonómia, az őszi népszámlálás, utóbbi ihlette egyébként a tábor jelszavát is. A valamennyi korosztálynak szánt programok és viták tíz sátorban zajlanak, de filmvetítések, sportvetélkedők és esti koncertek is szerepelnek a kínálatban.
A helyi polgármesteri hivatallal, az Országgyűléssel, Hargita Megye Tanácsával és több civil szervezettel partnerségben szervezett tábor költségvetése 240 000 lej. A tábor teljes időtartamára érvényes belépő 93 lejbe kerül, a napi, táborozásra is feljogosító beugrók pedig 21 lejbe kerülnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.