Csak úgy képviselhetjük hitelesen az elcsatolt területeken élő magyarok ügyét, folytathatunk felelős politizálást, ha a helyszínen is tájékozódva, pontosan ismerjük problémáikat – fejtette ki tegnap Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő, aki tíznapos romániai útja egyik állomásaként érkezett Sepsiszentgyörgyre.
A magyar állam nemzetpolitikájáról mindent elmond az, ahogyan a külügy a hét eleji kolozsvári történésekhez viszonyult (a magyar nyelvű Kolozsvár táblával fényképezkedő magyar állampolgárok rendőrségi meghurcolására utalt), a konzulátus segített, de a minisztérium nem tiltakozott az állampolgárait ért sérelem miatt, egyfajta cinkosságot vállaltak a román hatóságokkal – fejtette ki. Véleménye szerint a magyar állampolgárság megadásán kívül semmi érdemleges nem történt a nemzetpolitikai fordulat kapcsán. A jobbikos képviselő szerint e sorba illeszkedik, hogy a kétharmados fideszes többség elutasította pártja javaslatát, és nem került be a magyar alkotmányba, hogy Magyarország támogatja a határon túli magyarok önrendelkezési törekvéseit. Szóvá tette azt is, az uniós elnökséget nem használták fel arra, hogy megjelenítsék az autonómia ügyét.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a magyar kormánynak az adott országban élő magyar közösség ügyét a jó szomszédi viszonynál előbb valóként kellene kezelnie, és kifejtette, a Jobbik minden szervezettel hajlandó együttműködni konkrét ügyek mentén, de ideológiai szempontból az MPP áll közelebb hozzájuk, és elismeréssel beszélt az SZNT autonómiaharcáról. Megemlítette, a szatmári és a marosvásárhelyi jobbikos EP-iroda megnyitása után fontolgatják még egy iroda létrehozatalát, megtörténhet, hogy az Sepsiszentgyörgyön kap helyet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.