Negyedszer szervezte meg hagyományos nyári táborát a 77. Bora István Cserkészcsapat augusztus 10–13. között. A programnak a mikóújfalusi ifjúsági tábor adott otthont, ahol húsz fiatal ismerkedett a cserkészettel.
Az első esős nap után beköszöntött meleg, napsütéses időjárás kedvezett a szabadidős tevékenységeknek, reggeli tornának, zászlófelvonásnak, portyázásnak, métázásnak. Esténként a tábortűz mellett játékokat és dalokat gyakoroltak a gyermekek. Felejthetetlen élményt nyújtott az utolsó napon megszervezett meseerdő, ahol különféle megpróbáltatásokban kellett helytállni. Táborzáráskor Incze Zsolt református lelkipásztor – aki egyben a csapat lelki vezetője is – látogatott ki, és méltatta a csapat munkáját. A 77. Bora István Cserkészcsapat évente kétszer szervez nagyobb tábort, ahol a gyerekek az év közben elméletben elsajátított tudást gyakorlatba is ültethetik; jó alkalom ez a csapat további bővítésére, új tagok toborzására.
Kelemen Éva csapatparancsnok
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.