Az EMI-tábor és a Keskeny út ökumenikus fesztiválmisszió annyira összetartozik, hogy elképzelhetetlen EMI-tábor Keskeny út-sátor nélkül. Ebben az évben is ott voltunk Gyergyóban az egyik – talán legfiatalabb résztvevőkből álló – csapatunkkal.
A sátrat szerdán 13 órakor nyitottuk meg, majd rövidesen Bencze Zsuzsanna negyedéves unitárius teológiai hallgató tartott bemutatót a Protestáns Teológiai Intézet tevékenységeiről, illetve a teológusi életről. A napot élményszínházzal, gitárdélutánnal folytattuk, majd zsíros kenyér és tea mellett beszélgetéssel zártuk.
Csütörtök reggel A csend beszél programunk után áhítaton vehettünk részt, ezt követte Imre István Zoltán előadása Értékes vagy!? címmel. A délutánt kézműves-foglalkozással, agyagozással, bogozással, rajzolással és festéssel töltöttük. Ezt követően filmet néztünk (Good Will Hunting), majd a filmről és a napi témáról beszélgettünk.
Pénteken az áhítatot Bardócz Csaba ikafalvi lelkész, a Keskeny út fesztiválmissziós csapat vezetője tartotta, aki megemlékezett egyik társunkról, Nap Katiról, aki már az Úr országában szolgál, onnan figyeli mindennapi tevékenykedésünket. Teremtés és/vagy evolúció címmel Bartos Károly tartott interaktív előadást. Ismét dalolás, majd témába illő film következett (Megint 17), és beszélgetés.
A szombati nap előadása a Terhesség vagy áldás címet viselte, a témát Szabó Erdős Erzsébet gyergyószentmiklósi pszichológus fejtette ki, egyrészt szakmai, másrészt női szemszögből. Az élményszínház után mozi (Ikrek – Élet az anyaméhben), majd a testvérkapcsolatok elemzése következett.
Vasárnap reggel szentmisén vettünk részt, melyet Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes tartott a táborlakóknak. Egy kis pihenés után kézműves-foglalkozás következett újdonsággal: gipszmaszkok is készültek, amíg az időjárás meg nem zavart, majd élményszínház és energialevezető sátorzáró.
Vas Zsuzsanna
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.