Heves harcok dúltak tegnap a líbiai főváros több pontján, többek között Moammer Kadhafi líbiai vezető rezidenciájának környékén. Tripoli központjában több helyszínen és a kikötőnél is összecsapás volt a lázadók és Kadhafi fegyveresei között. Kormányellenes lázadók vasárnap éjjel vonultak be Tripoliba, és a város nagy részét ellenőrzésük alá vonták; elfogták Kadhafi két fiát, köztük Szeif el-Iszlámot, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság. Moammer Kadhafi holléte továbbra sem ismert.
Kadhafi rezsimje összeomlóban, eljött az ideje az új Líbia megteremtésének, és az átmenetnek békésnek kell lennie – üzente Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, miközben Tripoliban a Moammer Kadhafi ellen harcoló erők a még meglévő ellenállási gócok felszámolására törekedtek. Valamivel később hasonló tartalmú nyilatkozatot tett Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is: szerinte a Kadhafi-rendszer az utolsó pillanatait éli, és az ellenzéki erőknek felelősségteljes magatartást kell tanúsítaniuk. Ezután José Manuel Barroso, az Európai Bizottság – az unió végrehajtó intézménye – elnöke, valamint Herman Van Rompuy, az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európa Tanács elnöke közös közleményben állapította meg: szabad az út Líbia szabadsága és önrendelkezése előtt.
Gyors és demokratikus hatalomváltást sürgetett Líbiában, és Moamer Kadhafit uralmának azonnali és teljes feladására szólította fel a német kormány. A tegnapi hivatalos kormánynyilatkozat előtt Angela Merkel kancellár egy televíziós interjúban Németország támogatásáról biztosította a líbiai népet. A kancellár elengedhetetlennek nevezte Kadhafi azonnali távozását, utalva arra, hogy a vérontás csakis így kerülhető el. Guido Westerwelle külügyminiszter nem zárta ki, hogy a Kadhafi-rezsim megdöntése után német katonák közreműködhetnek a helyzet stabilizálásában. A miniszter nyilatkozata azért is figyelmet érdemlő, mert Németország korábban elutasította, hogy közvetlenül részt vegyen egy Líbia elleni, a polgári lakosság vádelmét célzó nemzetközi katonai akcióban.
David Cameron brit kormányfő szerint Moammer Kadhafi uralma széthullóban, és kétségtelenül nehéz napok jönnek, de a líbiaiak közelebb kerültek egy szebb jövő eléréséhez. A kormányfő, aki a nemzetbiztonsági tanács ülését elnökölte Londonban, kijelentette: Nagy-Britannia büszke lehet arra a szerepre, amelyet a közelmúltbeli eseményekben játszott, de – mint hangsúlyozta – az ország jövője és Kadhafi sorsa elsősorban maguktól a líbiaiaktól függ. Hozzátette: azt szeretné, ha Kadhafit felelősségre vonnák tetteiért. Cameron ismét felszólította Kadhafit, hogy minél előbb és feltételek nélkül adja meg magát.
A líbiai drámai fordulat jelzi, hogy a hatalom hamarosan az ellenzék kezébe kerül, s Moszkva reméli, hogy ez véget vet a vérontásnak, amely csak szenvedést hozott az ország lakosságának, és kárt okozott a gazdaságnak – mutatott rá az orosz külügyminisztérium nyilatkozatában. Az orosz álláspont szerint a harcok beszüntetése nyomán haladéktalanul meg kell indítani az új, törvényes hatalmi szervek kialakításához vezető politikai folyamatot és az állam majdani berendezkedéséről szóló egyeztetéseket. A dokumentum egyben felszólította a nemzetközi közösséget az ENSZ BT 2070. és 2073. számú határozatainak betartására, és arra, hogy egyetlen állam se avatkozzon be Líbia belügyeibe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.