"Megerősítették a kezüket a jóra" – hangzott a bibliai Néhaiás próféta könyvének jelképes üzenete azok számára, akik nem feledkeznek meg az egyházközösség gondjairól.
Merthogy új bejárati ajtó került Isten házára, s mesterien megújulnak emlékkopjáink, ahhoz akarat és adakozó lélek kell – hangsúlyozta t. Berszán Sándor helybeli református lelkipásztor hétvégi, ünnepi igehirdetésében.
Dónáth Erzsébet sokgyerekes özvegyasszony kollektívgazdasági nyugdíjából is tudott annyit megtakarítani, hogy újjal cserélje fel az amúgy is öreg és galád kezek által megrongált templomi főbejárót. Jeruzsálem tűzben megégett kapujának szimbolikája kelt életre az istentiszteleten, de többről volt ott szó, mert az adakozás szívből eredt. A hálaadó istentiszteleten emlékezett a protestáns gyülekezet a kereszténység nagy alakjára, István királyunkra is.
Néhai dr. Szabó Károly Nyikó menti emlékkopjája Balázs Antal munkája révén kapott új köntöst, a lelkes restaurátor szavai szerint bizonyítva azt, hogy a gonddal kezelt kopja egy évszázadig őrzi az emléket, és semmiképpen nem hasonlítható össze az időnap előtt pusztulásra ítélt, betonból emelt síremlékekkel. A nagylelkű orvost sok-sok rokoni szál köti Szotyorhoz, síremlékénél a népes család emlékezett. Túl ezen, a kopjafa, bárhol legyen a világon, minket jelképez – hangsúlyozta az önkéntes restaurátor. Balázs Antal áldozatos mentőmunkájának számtalan tanújelét láthatjuk a sepsiszentgyörgyi köztemetőben, a vártemplom fala alatt is, nemkülönben keze nyomán született újra Balogh Józsi emlékkopjája Kézdiszentkereszten.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.