Erre mondják, hogy valamit nem lehet eléggé korán kezdeni. A másfél éves Gábor – Gáborka?, Gabika?, nem kérdeztem meg a becenevét – az árkosi Vadásznapokra érkezett, s a mama hátán az átalvetőben alussza az igazak álmát, miközben a többszázas tolongó tömeg ellepte a kultúrház udvarát.
A szabadtéri szereplés akusztikájához igazított zene szól a színpadon, az apróságok az édesanyák szoknyája mellett nyüzsögnek, hancúroznak, hangoskodnak, a felnőttek is zsivajogva zsinatolnak, a levegőben a frissen sült pánkó illata a vadhúsból készült csórékolbász, a flekken illatával és füstjével együtt gomolyog... Gáborka az átalvető biztonságában talán álmodik is kafferbivalyokról, zergékről és hatalmas agancsú szarvasokról, no meg medvemamáról, aki a kultúrház ez alkalomra ültetett fenyvesében fogadja a körülötte tolongó gyerekseregletet. Apa a tábori asztal mellett a másik két klapecre vigyáz és ügyel. A jelenet idillien kedves, s amint észreveszem, a vadásztrófea-kiállítás híveinek is mosoly vibrál az arcán, s úgy nézik ezt az átalvetős bemutatót, mint a kétnapos rendezvény egyik sikeres műsorszámát.
(sylvester)
