Mozgalmas hetet zárt a magyar belpolitika. Orbán Viktor a hét elején a külképviseletek vezetőivel találkozva azt fejtegette, hogy – elsősorban az európai gazdaság növekedésének lassulása miatt – az ország szuverenitása forog kockán, ezért továbbra is az államadósság fokozatos csökkentése a legfontosabb cél.
* Csütörtökön a kormányfő konzervatív közgazdászokkal találkozva elemezte Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét, kiemelve, hogy be kell tömni a jövő évi költségvetésben a magyar gazdaság növekedésének lassulása miatt keletkező százezer milliárd forintos lyukat, de továbbra is ragaszkodnak az ellenzék által bírált egykulcsos adórendszerhez, s elsősorban az adóbehajtás szigorítása a fő cél. * Matolcsy György, ellenzéki és szakmai támadások kereszttűzében álló gazdasági miniszter szerint folytatni kell az eddigi politikát, a szerkezetátalakításokat, s a legfontosabb cél jövőre is tartani a háromszázalékos költségvetési hiányt. * Amint az egyik meghívott, Csaba László közgazdász elmondta, ezen a stratégiai beszélgetésen a világgazdaság lassúságának természete volt a fő téma. Kétségtelen, hogy a nyugati gazdaság 2009 óta tartó fellendülése érzékelhetően megtorpant, a tőzsdeindexek alacsonyabbak, Magyarországnak szűkülő gazdasági környezetben kell megtalálnia a megoldásokat. A nagy kérdés, hogy a magyar gazdaság mit tud nyújtani a külső befektetőknek? * Hét elején a lovasberényi kormányüdülőben ülésezik a kormány, dönt a jövő évi költségvetésről és a megoldásra váró problémákról, elsősorban a svájci frankban eladósodottak ügyéről. A költségvetésben jelentkező lyukak betömése érdekében szóba kerülhetnek adóemelések is, elsősorban a szerencsejátékok adóit meg az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját emelnék... * Az ellenzék – az MSZP, az LMP és a Jobbik – kevés dologban ért egyet, de abban igen, hogy teljességgel elhibázott a kormány gazdaságpolitikája, be kellene vezetni a progresszív adórendszert, s feladni az egykulcsos adót, amely nem segíti a gazdasági növekedést. * Újabb vádat emeltek Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója ellen személyes adatokkal való visszaélés miatt. A Magyar Nemzet és a Heti Válasz megdöbbentő cikkei szerint a főigazgató által használt laptopon két különös mappát is találtak, Bajusz és OVI fedőnévvel, amint a nem túl ötletes megnevezések is mutatják, Kövér László és Orbán Viktor telefonbeszélgetéseinek lehallgatásáról van szó, a mappákban, amelyeket Laborcz, ki tudja miért, nem törölt le, elemzések olvashatóak a nevezettek telefonlehallgatásairól és kapcsolati hálójának felderítéséről... * És most az MSZP-ről. Hírek szerint súlyosbodik a legnagyobb ellenzéki párt anyagi válsága, már a pártirodákat is igen nehezen tudják fenntartani, emellett Gyurcsány és támadói között folyik az áldatlan viszály, amelyről az exminiszterelnök azt mondta, hogy az egymást követő sértő megjegyzések ellehetetleníthetik a párt vezetőinek egymással való kapcsolatát, ez pedig akár a szocialista alakulat széthullásához is vezethet. Emlékeztetett arra is, hogy pontosan ilyen viszályok előzték meg a Kisgazda Párt és az SZDSZ szétesését is.