Röviden

2011. szeptember 6., kedd, Világfigyelő

Jobb a terrorelhárítás, de fontos az éberség
Ma valószínűleg lehetetlen lenne a tíz évvel ezelőttihez hasonló, nagyszabású, bonyolult, magas fokú szervezettséget igénylő terrorcselekmény-sorozat végrehajtása – vélekedett Gilles de Kerchove, az EU terrorellenes koordinátora. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek közelgő évfordulója alkalmából az unió fő terrorelhárítója megvonta az elmúlt évtized nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmének mérlegét.

Szerinte az al-Kaida terrorszervezet nagyon meggyengült, de továbbra is komoly veszélyt jelentő terrorcsoportok működnek például Jemenben, a Szahel-övezetben, Afganisztánban, illetve Pakisztánban – mondta. Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter az évforduló közeledtével ugyanakkor a terrorizmus folytatódó veszélyére figyelmeztetett, és éberséget sürgetett, felhíva a figyelmet, hogy a német hatóságok az országban mintegy ezer potenciális iszlám terroristát tartanak nyilván.
"Felelőtlenség" az euró
A II. világháború utáni időszak legfelelőtlenebb politikai kezdeményezései közé tartozott az európai valutaunió létrehozásáról szóló döntés – írta tegnap megjelent cikkében Lord Nigel Lawson, a brit Konzervatív Párt egyik legnagyobb tekintélyű veteránja, aki szerint fel kell hagyni a valutaunióhoz szükséges föderatív európai állam ideájával. Lord Lawson – aki Margaret Thatcher kormányában 1983-tól 1989-ig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be – a The Timesnak írt elemzésében úgy vélekedett, hogy az euróövezet megalkotása alapvetően politikai, és nem gazdasági jellegű program volt, az euróövezet megalkotói között voltak, akik pontosan tudták, hogy a valutaunió olyan válsághoz vezet majd, amelyen csak teljes politikai és költségvetési unió kialakításával lehet felülkerekedni, és "ez is volt a céljuk ezzel az egésszel". A konzervatív politikus szerint azonban eljött az idő annak kimondására, hogy ebből elég, és határozottan fel kell hagyni azzal az elképzeléssel, hogy az integrációs folyamat egyetlen elfogadható végállomása az Európai Egyesült Államok.
Lemond Wolfgang Schüssel
Bejelentette lemondását képviselői mandátumáról és a politikától való visszavonulását tegnap Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Telekom Austria-botrány miatt. A korrupciós ügyben sajtóértesülések szerint a Schüssel vezette kormányok több tagja és az akkori kormánypártok más politikusai is érintettek. A bejelentés váratlan volt, Schüssel ugyanis mindeddig nem szólalt meg a botránnyal kapcsolatban, s nem válaszolt a lemondását követelő ellenzéki kijelentésekre sem. Az Osztrák Néppárt tekintélyes tagja, volt elnöke cáfolta, hogy ő maga vagy pártja felelős lenne a részben állami tulajdonban lévő cégnél gyanított visszásságokban. Lemondását azzal indokolta, hogy elő akarja segíteni az ügy teljes, politikai befolyástól mentes feltárását.
A brit hírszerzés és a Kadhafi-rezsim
Hivatalos vizsgálat indul a brit hírszerzés és a Kadhafi-rezsim kapcsolatainak feltárására – jelentették be tegnap Londonban. A bejelentés előzményeként több brit lap is arról számolt be, hogy újságírói a felkelők által elfoglalt líbiai fővárosban olyan dokumentumokat találtak, amelyek a brit hírszerzés és a megdöntött líbiai rezsim korábbi szoros együttműködésére utalnak. Abdel-Hakim Belhadzs, aki jelenleg a Tripolit elfoglaló lázadó erők katonai parancsnoka, 2004-ben menedékjogért folyamodott a Kuala Lumpur-i brit diplomáciai képviseleten, ám a britek elárulták. A CIA ezután terrorgyanúsítottként elfogta, és kiadta Líbiának, ahol hét évet töltött börtönben. Kihallgatásain állítólag brit titkosszolgálati ügynökök is jelen voltak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1149
szavazógép
2011-09-06: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Mozgalmas hetet zárt a magyar belpolitika. Orbán Viktor a hét elején a külképviseletek vezetőivel találkozva azt fejtegette, hogy – elsősorban az európai gazdaság növekedésének lassulása miatt – az ország szuverenitása forog kockán, ezért továbbra is az államadósság fokozatos csökkentése a legfontosabb cél.
2011-09-06: Apróhirdetések - :

Apróhirdetés

Kínál - lakás
Sepsiszentgyörgyön negyedik emeleti, 42 négyzetméteres tömbházlakás sürgősen eladó. Telefon: 0722 771 176, 0260 626 297.
1778