Családtörténet – településtörténet

2011. szeptember 8., csütörtök, Család

Az idei gyermekevangelizációs hetet követő vasárnap különleges nap volt Árkoson: a legtöbb tevékenységben részt vettek a szülők, nagyszülők is. Ekkor támadt az a gondolata Makkai Péter református lelkipásztornak, hogy jobban előtérbe hozza a családokat, a gyülekezet alkotó sejtjeit.

Ezért szerveztek olyan tevékenységet, ahol együtt lehet a család. Ezt a célt szolgálta az istentisztelet is, ahol egy adott pillanatig a felnőttekkel együtt voltak a gyerekek, majd a nagyobbak és a vallástanár irányítása alatt külön, az ő nyelvükön hallgathatták a felnőttek számára is kijelölt igét. Bevezették az olyan találkozókat, ahol együtt cselekednek, olykor versenyeznek is a családok.
E sorok írója különleges feladatot kapott: be kellett mutatnia jó néhány református család rövid históriáját, milyen szerepet játszottak a falu életében, kik voltak a jeles tagjai? Egy vidék, egy település élete sem egyéb, mint a családok története. Régebben hatósági rendeletet kellett volna hozni, hogy minden család vezessen családtörténeti naplót, rögzítsék a jeles eseményeket, a történésekhez való viszonyulást. Azt a naplót tovább lehetett volna adni a fiatalabb emberöltőknek azzal a kötelezettséggel, hogy folytassák a feljegyzést. Sajnos, ez nem történt meg, s több ezer székely magyar család tagjai nem ismerik felmenőiket, nem tudnak mesélni gyermekeiknek történetükről. Mondanunk sem kell, a beszélgetés hatalmas érdeklődést váltott ki.
A tiszteletes bemutatta a száz lapból álló vaskos, vadonatúj családi albumot. – Ez tulajdonképpen gyülekezeti fotóalbum – pontosított Makkai tiszteletes. Már több család jelentkezett értékes fotókkal, amelyek digitalizált formában kerülnek be az albumba, s a tulajdonosok tovább is őrizhetik majd otthon. Értékes dokumentumai lesznek majd ezek a képek a jövő családtörténészeinek, a helytörténészeknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2011-09-08: Család - J. Kocsis Edit:

Újra az iskola

Ismét közeleg a nap, amikor kicsi és nagy elindul az iskola felé, vegyes érzésekkel és vegyes elvárásokkal. A legkisebbek, a kezdők, izgalommal és egy kis félelemmel közelítenek, szorongatják a szülők, majd az őket bevezető nagy diákok kezét. A nagyobbak örülnek a találkozásnak, mesélik a nyári élményeket, szemügyre veszik az új tanárokat, osztálytársakat.
2011-09-08: Család - Fekete Réka:

Várandósiskola Sepsiszentgyörgyön

Világra jönni címmel ma délután tartja az induló várandósiskola első találkozóját a sepsiszentgyörgyi FER (fejlesztés és rehabilitáció) gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatásokat nyújtó alapítvány közösen a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházzal. A tíz hónaposra tervezett ingyenes tájékoztatósorozat a várandósság, szülés, szoptatás és csecsemőnevelés legfontosabb tudnivalóit, valamint a vonatkozó legújabb gyakorlatokat kívánja megismertetni a résztvevőkkel.